2025 július 18
EXTRA

Csökkenéssel indult a nap New Yorkban

Jelentős, három százalékot meghaladó mínuszokban nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei szerdán, a befektetőket inkább a válságok idején biztos eszközök vásárlására ösztönzik azok az előrejelzések, hogy jelentősen emelkedni fog az új koronavírus halálos áldozatainak száma, miközben egyre nagyobbak a járvány miatti gazdasági károk.

EXTRA

Jól reagált a forint az MNB közleményére

Történelmi mélypontjáról erősödni kezdett a forint az MNB közleményére, a jegybanki alapkamat melletti, 1 hetes betéti tender elindításáról.

EXTRA

A Xerox lemondott a HP megvásárlásáról

A Xerox, amely tavaly november óta többször próbálkozott a nála jóval nagyobb HP megvásárlásával, szerdán bejelentette, hogy letett riválisa megszerzéséről, tekintettel a koronavírus-járvány okozta általános piaci bizonytalanságra.

EXTRA

Jelentősen visszaesett az ingatlanpiac

Márciusban 11 100 ingatlan cserélt gazdát Magyarországon, ez 23 százalékos visszaesés tavaly márciushoz képest, amikor 14 373 adásvétel történt és 15 százalékos csökkenés az előző hónaphoz viszonyítva a Duna House (DH) saját adatain alapuló becslése szerint.

EXTRA

Nem tesz jót az indokolatlan felhalmozás

Az alapvető fogyasztási cikkek felesleges felhalmozása miatt megnőtt a hulladék mennyisége, a fel nem használt és így megromlott nem tartós termékek pedig rendkívül nagy terhet jelentenek a környezetre.

EXTRA

MNB: nőtt a lakossági hitelállomány

A háztartások hitelállománya februárban szezonálisan igazítva 100,1 milliárd forinttal, míg korrekció nélkül 81,8 milliárd forinttal nőtt, a szezonálisan nem igazított adatok szerint a forinthitelek állománya 82,3 milliárd forinttal bővült, a devizahiteleké lényegében nem változott, 0,4 milliárd forinttal csökkent.

EXTRA

Költségcsökkentés a nagyvállalatoknál

Ötödével csökkentik 2020-ra tervezett költségeiket a világ legnagyobb olaj- és gázipari vállalatai amiatt, hogy összeomlottak az olajárak a koronavírus-járvány, valamint a Szaúd-Arábia és Oroszország között kirobbant árháború következményeként.

EXTRA

Lélegeztetőgépek gyártásába fogott a Seat

A Volkswagen konszern spanyol leányvállalata a Seat lélegeztetőgépek gyártását kezdte meg a Barcelona melletti üzemében.

EXTRA

Nem áprilisi tréfa: 365 felett a forint

Új történelmi árfolyammélypontot ért el szerdán délelőtt a forint az euróval és a svájci frankkal szemben a bankközi devizapiacon.

EXTRA

Állami bértámogatást kapnak a csehek

Állami támogatást kapnak alkalmazottaik bérére a koronavírus-járvány által sújtott csehországi vállalatok.

1 2 385 2 386 2 387 2 388 2 389 13 162

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.