2025 augusztus 02
EXTRA

Özönlenek a lakók a budapesti agglomerációba

A Budapest környékén lévő települések taroltak: az ország összes települése közül ezekben nőtt a legjelentősebben az ott lakók száma 2019-ben. Érd áll az országos lista élén, ahol közel 800 fővel nőtt a bejelentett lakosok száma, a második helyezett Szigetszentmiklós, a harmadik pedig Veresegyház lett, mindkét település több mint 500 fővel gyarapodott. A szóban forgó agglomerációs települések vonzó célpontok a lakáspiacon, részben azért, mert az ottani a lakóingatlanok az átlagos négyzetméterárak alapján jóval olcsóbbak. Például egy 100 négyzetméteres házért 16-30 millió forinttal kevesebbet kell adni.

EXTRA

Kieshet a nyelviskolák bevételeinek 50-90 százaléka

A nyelviskolák bevételeinek 50-90 százaléka eshet ki a járvány miatti helyzetben, és a hallgatók száma is nagyjából a felére csökkent.

EXTRA

Kieshet a nyelviskolák bevételeinek 50-90 százaléka

A nyelviskolák bevételeinek 50-90 százaléka eshet ki a járvány miatti helyzetben, és a hallgatók száma is nagyjából a felére csökkent.

EXTRA

Nehezedik a helyzet, egyre több a munkanélküli

A koronavírus-járvány gazdasági következményei a vizsgált időszakot csak részben érintették, így hatásai a közölt munkanélküliségi adatokban kevésbé markánsan jelennek meg.
A 2020. január-márciusi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 173 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 3,7% volt. A férfiakat alacsonyabb szintű munkanélküliség jellemezte, mint a nőket, és esetükben a mutató stagnált, miközben a nőknél enyhe növekedés történt.

Gyengélkedik a forint kedd reggelre

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.

EXTRA

Gyengélkedik a forint kedd reggelre

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.

EXTRA

ENEFI – Éves jelentés és közgyűlési előterjesztések

Az Enefi Vagyonkezelő Nyrt. közzétette a 2019-es pénzügyi évre vonatkozó jelentését és a közgyűléshez kapcsolódó dokumentumokat.

EXTRA

ENEFI – Éves jelentés és közgyűlési előterjesztések

Az Enefi Vagyonkezelő Nyrt. közzétette a 2019-es pénzügyi évre vonatkozó jelentését és a közgyűléshez kapcsolódó dokumentumokat.

EXTRA

Negyedével kevesebb új autóval számolnak idén

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) módosította 2020-ra vonatkozó előrejelzését a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt, az új személygépjárművek értékesítésénél mintegy 25 százalékos visszaeséssel számolnak.

1 2 318 2 319 2 320 2 321 2 322 13 170

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.