Európai uniós támogatással egymilliárd forint értékű technológiai beruházást hajtott végre a Videoton legdinamikusabban fejlődő tagvállalata, a Videoton EAS Kft. – mondta el a székesfehérvári cég ügyvezető igazgatója.
A Magyar Turizmus Zrt. által, a bel- illetve külföldi kommunikációs és marketing feladatokra kiírt két gyorsított tárgyalásos közbeszerzést az I.M.G. Inter Media Group Kft. illetve a Mediaedge:cia Hungary Kft. nyerte, a két feladat nettó értéke meghaladja a 3 milliárd forintot.

Görögországot ki kell zárni az euróövezetből a bajor pénzügyminiszter szerint. A Bild am Sonntag című vasárnapi lapnak adott interjúban Markus Söder úgy vélekedett, hogy Görögországgal kapcsolatban az euróövezetnek példát kell statuálnia.

Gyenge piaci aktivitás mellett 0,24 százalékkal csökkent a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe az elmúlt héten, a vezető papírok ára vegyesen változott, erősödtek a gyógyszeripari részvények és az OTP, míg a Mol és a Magyar Telekom veszített értékéből.

1100-ban ezen a napon koronázták meg I. Henrik angol királyt a Westminsteri apátságban, aki 35 éves uralkodása alatt megteremtve a további gazdasági és társadalmi fejlődés alapjait konszolidálta a normann hódítás utáni Angliát.

Kemény kritikát fogalmazott meg a jelenlegi kormánypártokkal szemben Sólyom László szombaton, az aszófői falunapon az Origo tudósítása szerint. A volt köztársasági elnök – a portál beszámolója alapján – beszédében a Fidesz előzetes feliratkozásról szóló választójogi terveit alaptörvénybe és az emberi jogok európai egyezményébe ütközőnek nevezte.