A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
A pénzcsap elzárásával gyakorol nyomást a görög választókra az Európai Központi Bank, hogy érezzék, mi történne, ha az uniópártiak júniusban is veszítenének a választásokon. Athén eurózónából való kilépésére azért nehéz forgatókönyvet írni, mert ez tabu témának számít. És még a tabudöntés előtt kellene megnyugtatóan rendezni a spanyol és az olasz szcenáriót.
Az UniCredit Bank új Széchenyi Kártya Program hiteltermékeket vezetett be kis- és középvállalkozások számára. A termékek által biztosítani lehet az uniós pályázatokhoz szükséges önrészt, illetve meg tudják előlegezni a projektköltségeket – jelentették be a hitelintézet és a Kavosz vezetői budapesti sajtótájékoztatójukon.

A második negyedévben a kecskeméti Mercedes gyár indulásának köszönhetően növekedhet negyedéves összehasonlításban a GDP – hangsúlyozta Suppan Gergely (Takarékbank), így a magyar gazdaság elkerülheti a technikai recessziót. De feltehetően ez sem lesz elég az éves alapú gazdasági növekedéshez.

Sziasztok! Ezen a blogon abban fogok segíteni mindenkinek, hogyan lehet sokkal hatékonyabban kockázatot kezelni és milyen magas valószínűségű kereskedési stratégiák léteznek az opciós piacon.

Az egy héttel korábbi bejegyzésben végignéztük, hogyan állnak a főbb részvény- és állampapírpiacok, illetve az olaj és az EURUSD. Most is hasonlóan teszünk és kiértékeljük, hogy az elmúlt hét milyen új fejleményeket hozott.

A változások mellett a változatlanság is hangsúlyos, s alapvető átstrukturálódásról nem beszélhetünk – mondta a hétvégi kormányátalakításról Krekó Péter (Political Capital).