Tizenkét évet öregszik 8 perc alatt egy amerikai fotós az önmagáról készített fényképfilmen.

Barack Obama helyi idő szerint csütörtök éjjel elfogadta újrajelölését az amerikai elnöki posztra a demokraták charlotte-i országos konvencióján.

Látványos emelkedéssel több éves csúcsokat döntöttek a New York-i tőzsde vezetői indexei a csütörtöki zárásra, köszönhetően annak a bejelentésnek, hogy az Európai Központi Bank új kötvényvásárlási programot indít.

Ma délelőttől már utasokat is szállít az első Alstom-metrószerelvény a 2-es vonalon Budapesten.

Teljes körűen visszavezetné az építési piacra a közbeszerzésből egyszer már kiiktatott építtetői fedezetkezelőt a belügyminisztérium egy előterjesztése – írta pénteki számában a Napi Gazdaság.