Egyre inkább veszít versenyképességéből Hongkong, a trend visszafordításához Kína különleges igazgatású területének elsősorban a gazdaságra kellene koncentrálnia – véli a kínai vezetés hongkongi ügyekért felelős tagja.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legutóbb 2008-ban vásárolt magyar államkötvényt a másodpiacon, de figyelemmel kíséri az állampapírpiac, valamint a bankrendszer likviditásának helyzetét, és kivételes esetben kész beavatkozni a hazai értékpapírpiacon – írta Matolcsy György jegybankelnök Volner János (Jobbik) országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában.
Folytatódik a lassú apadás a Tisza alsó szakaszán, Szegednél napi hat centimétert süllyed a víz szintje, az árvízvédelmi készültség a csongrádi megyeszékhely térségében a legkorábban a hét végén szűnhet meg – tájékoztatta az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság hétfőn.
A bankok nyereségessége jelentős mértékben múlik a rossz hitelállomány hatékony kezelésén az idén, mert a rossz hitelek aránya tavaly év végére már a 20 százalékot közelítette, és egy éven belül akár a 25 százalékos szintet is átlépheti – közölte legfrissebb elemzésének megállapításait a BDO könyvvizsgáló és tanácsadó cég hétfőn.
A szíriai lázadók katonai parancsnokságának nyilatkozata szerint az izraeli légierő egy Damaszkusz melletti vegyifegyver-központot bombázott vasárnap hajnalban – írta a Mááriv című izraeli napilap.
Az American Electric Power vállalat első negyedéves jelentése szerint visszaesett a vállalat eredménye.
A Chevron olajipari óriás első negyedéves profitja az egy évvel korábbi 6,47 milliárd dollárról 6,18 milliárd dollárra, részvényenként 3,18 dollárra csökkent.
A Burger King gyorséttermi lánc pénteken közzétette első negyedéves eredményeit.
Csökkenéssel zárta a hétfői kereskedést a dél-koreai részvénypiac, miután a vártnál kedvezőtlenebb amerikai GDP-adat rontotta a befektetői hangulatot. Tokió és a kínai kontinentális piacok nemzeti ünnepnap miatt zárva tartottak.
Erősödéssel kezdték a hétfői kereskedést az irányadó nyugat-európai részvénypiacok.