Csaknem tízezer helyszíni ellenőrzést végzett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a pénznyerő automaták betiltása után, tavaly október és február között – írja a Magyar Nemzet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egy parlamenti írásos válaszára hivatkozva.
Barack Obama amerikai elnök hétfőn Anthony Foxxot, az észak-karolinai Charlotte polgármesterét jelölte új közlekedési miniszteréül.
A Forrás Vagyonkezelési és Befektetési NyRt. az "A" sorozatú törzsrészvényekre nem fizet osztalékot, azonban az eredménytartalék igénybevételével összesen 200 millió forintot fordít az osztalékelsőbbségi részvényeseket megillető osztalék kifizetésére – derül ki a társaság Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett közgyűlési határozataiból.
Kínában a hazai gyártású tejpor jobb minőségű, mint az import termékek és azok felébe kerül – állapította meg a kínai országos tejipari szövetség megbízásából készült tanulmány, amelyet a Csinghua Sipao című pekingi lap ismertetett hétfőn.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma közli az ipari termelői árak márciusi alakulását.
Emelkedtek hétfőn a New York-i tőzsde főbb mutatói a pénteki csekély mozgást követően.
Hétfő estére a júniusi lejáratú határidős aranyár szerény emelkedéssel 1469-ig küzdötte fel magát.
Csökkent az orosz gáz tranzitja Ukrajnán át Európába az idei első három hónapban éves szinten az európai kereslet visszaesésére, valamint annak a hatására.
Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
Pozsony, 2013. április 29., hétfő (MTI) – Éves szinten 10 százalékkal növelte lakossági hitelállományát és 9 százalékkal lakossági betétállományát az OTP Banka Slovensko 2013 első negyedévében – közölte az MTI-vel az OTP szlovák leánybankja hétfőn.
A szlovák legfelsőbb bíróság megerősítette a monopolellenes hivatal (PMÚ) korábbi döntését, és 9 millió eurós bírság kifizetésére kötelezte a Mol szlovákiai leányvállalatát, a Slovnaftot – közölte a PMÚ a legfelsőbb bíróság döntésére hivatkozva hétfőn.