2025 május 05
EXTRA

Újabb helyen lehet állampapírt venni

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárda járási hivatalában nyitotta meg sorrendben negyedik vidéki állampapír-forgalmazási pontját csütörtökön a Magyar Államkincstár (MÁK).

EXTRA

Amitől a főváros még fényévekre van

A járművekbe szerelt utastájékoztató rendszer és interneten elérhető térképalapú útvonaltervező segíti a közösségi közlekedést igénybe vevő utasokat Székesfehérváron – jelentették be az Alba Volán Zrt. és a polgármester közös csütörtöki sajtótájékoztatóján.

EXTRA

Vegyi fegyvereket használt Szíria

„Nagyon valószínű”, hogy a szíriai kormány vegyi fegyvereket vetett be – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján a brit kormány szóvivője.

EXTRA

Rekordot döntött a Bosch

A magyarországi Bosch csoport 2012-ben a belső szállításokkal együtt az eddigi legmagasabb árbevételét – 594 milliárd forint – könyvelhette el. Az összeg 17 százalékkal nőtt 2011-hez képest.

EXTRA

Rekordalacsony hozam a dkj-aukción

A meghirdetett összegben értékesített rekordalacsony hozammal 12 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) csütörtökön az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

EXTRA

Maradt a kamat a briteknél

A több mint négy éve érvényes 0,5 százalékos történelmi mélyponton hagyta alapkamatát csütörtöki ülésén a Bank of England (BoE) monetáris tanácsa.

EXTRA

Tartja magát a Richter

Nem változtatott a korábban közölt éves árbevétel-előrejelzésén a Richter, összességében 3 százalékos, euróban számolt növekedéssel számol.

EXTRA

Izzik Mexikó Popoja

Ismét kitört a Popocatepetl vulkán szerdán Mexikóban.

EXTRA

Begyújtotta a gyorsító rakétákat a Richter!

Több időhorizonton is megjátszható most a várakozásokat felülmúló profitot jelentő, ám továbbra is méltatlanul alulértékelt – tegnap 34 150 forinton záró – Richter. A lábunk elé nézve 35-36 ezer lehet a célár, távlatosabban gondolkodva azonban a 42-43 ezer forintos év végi fair értéket is felrajzolhatjuk a chartra.

EXTRA

Masterplast: rendkívüli bevétel

A Masterplast Nyrt. a tavaly szeptemberi nagyváradi raktártűz kárrendezésének eredményeként csaknem 1,1 millió eurós rendkívüli bevételre tesz szert az idei második negyedévében – közölte a szigetelőanyagokat gyártó és forgalmazó cég csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.