2025 május 05
EXTRA

Vámhatósági engedély kell a cigiárusításhoz

Csak vámhatósági engedély birtokában végezhető a dohánytermékek kiskereskedelme 2013. július 1-jétől – hívta fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a figyelmet pénteken.

EXTRA

Kisebb lett a görög hiány

Csökkent a görög költségvetés első négyhavi hiánya tavalyhoz képest, és Athén szerint tartható a hitelnyújtók által az idei évre előírt 6 százalékos GDP-arányos deficitcél.

EXTRA

Nyugodt vizeken a forint

A forint árfolyama gyakorlatilag nem változott pénteken a kormánynak a túlzottdeficit-eljárás befejezése érdekében bejelentett pénzügyi intézkedései nyomán.

EXTRA

Közvetlen támogatás a kkv-knak

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) vizsgálja, hogy miként tudna több támogatást nyújtani a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak – mondta a szervezet elnöke, Suma Chakrabarti az EBRD éves közgyűlésén pénteken, Isztambulban.

EXTRA

Lejtőn a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 52,12 pontos nyitás után tovább gyengült pénteken délelőtt.

EXTRA

Varga: kilencven milliárdot zárolunk

A kormány 92,9 milliárd forintot zárol a költségvetésben annak érdekében, hogy Magyarország kilenc év után kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón.

EXTRA

Lépett a kormány Széchenyi Kártya ügyben

A kormány a korábbi 2 százalékról 5 százalékra emelte május 1-jétől a Széchenyi Beruházási Hitel, az uniós pályázatokhoz igényelhető Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel és Széchenyi Támogatást Megelőlegező Hitel konstrukciókhoz biztosított kamattámogatást az adott ügylet futamidejének első három esztendejére – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a KAVOSZ Zrt. pénteken.

EXTRA

Fejest ugrott a Generali

A Generali olasz biztosítótársaság profittal zárta az idei első negyedévet az előző negyedévi veszteség után, ami azt jelzi, hogy a cég augusztus óta hivatalban lévő új vezérigazgatójának szerkezetátalakítási tervei kezdenek beérni.

EXTRA

Ekkorát még nem láttál

A Kerékpárév alkalmából Európa legnagyobb teherbiciklije turnézik szeptember végéig az osztrák fővárosban. A túlméretes drótszamáron a biciklis információs központ, a FahrRADhaus mobil verzióját viszik kerületről kerületre, hogy minél több bécsinek csináljanak kedvet a kerekezéshez.

EXTRA

Cikázik a forint

Eltérően alakult a forint árfolyama péntek délelőtt a főbb devizák keresztárfolyama nemzetközi mozgásának megfelelően.