A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. felhívást jelentetett meg, amelyre a korábbi koncessziós pályázaton vesztes, régóta trafikot üzemeltetők jelentkezhetnek.
Magyarország megsértette a tulajdonhoz való jogot azzal, hogy egy elbocsátott külügyminisztériumi alkalmazott végkielégítésének egy részét 98 százalékos különadóval sújtotta – mondta ki kedden Strasbourgban nyilvánosságra hozott első fokú ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága.
Meglepően pozitív finomítói adatokkal, de gyengélkedő kitermelési mutatókkal néz szembe a nem túl drága Mol a Dana Gas mától lehetséges kitárazásának.
A rákos betegségek kezeléséhez használt Erbitux gyógyszer gyártója, a Merck KGaA első negyedéves profitja a várt felett alakult, köszönhetően a költségmegtakarítási programjuknak.
Nőttek az első negyedévben a mobiltelefon- és az okostelefon-értékesítések a világpiacon. A mindkét kategóriában piacvezető Samsung növelte részesedését – közölte kedden a Gartner piackutató intézet.
Növekvő kockázatokat jelent a kínai pénzügyi rendszeren belül az árnyékbankok egyre nagyobb súlya – áll a Moody's Investors Service elemzésében.
Áprilisban a fogyasztói árak 1,7%-kal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Mind a háztartási energiáért, mind a tartós fogyasztási cikkekért kevesebbet kellett fizetni, mint egy éve. Legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk drágultak.
Az Országgyűlés mai ülésén egyebek mellett terítékre kerül a kormány azon javaslata, amely külön büntetőjogi tényállásként határozná meg a hozzátartozók bántalmazását.
Zavargásokba torkollott hétfőn este a Paris Saint-Germain labdarúgóklub harmadik bajnoki győzelmének megünneplése a párizsi Trocadéro téren: több száz futballhuligán gépkocsikat és kirakatokat tört be, összeverekedett a rohamrendőrökkel. Az összecsapásokban harmincan megsérültek, köztük három rendőr. Összesen 21 személyt vettek őrizetbe a rendbontás miatt. Az ellenzék felkészületlenséggel vádolta meg a rendőrséget.