2025 május 06
EXTRA

Bizonytalan a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 43,37 pontos nyitás után emelkedett, majd délig csökkent, azután pedig óvatosan, de felfelé vette az irányt kedden kora délutánig.

EXTRA

Újra kamatcsökkentés jön

A szerb jegybank kamatot csökkentett kedden, több mint egy év után először. Az elemzői várakozásoknak megfelelő döntést, amellyel 50 bázisponttal 11,25 százalékra csökkent az alapkamat, elsősorban az infláció mérséklődése tette lehetővé.

EXTRA

Az informatikus álom sem olyan rózsaszín

Nagy a verseny az informatikai állásokért Magyarországon – állapítja meg Morgan Stanley magyarországi IT szakemberek körében a munkaerő-piaci helyzetükről és társadalmi megbecsültségükről alkotott véleményük felmérésére végzett tanulmánya.

EXTRA

Ráfizetésesek az eurócentek

Gazdasági értelemben egyértelműen ráfizetéses az 1 és 2 eurócentes érmék előállítása, az emberek viszont ragaszkodnak az aprópénzhez, mert attól tartanak, hogy az érmék megszüntetése az árak emelkedéséhez vezetne – tudatta kedden ezzel kapcsolatos megállapításait az Európai Bizottság.

EXTRA

Nőtt az OMV nyeresége

Magasabb forgalom mellett növelte nyereségét az idei első negyedévben az osztrák OMV olajipari konszern – tájékoztatta a cég az MTI-t kedden.

EXTRA

Turisztikai fejlesztések a Gerecsében

Összesen 167 millió forintos turisztikai fejlesztést indít el a Gerecsében, Komáromban és Tatán két sikeres pályázatnak köszönhetően a Duna-Gerecse Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. és a Tata és Környéke Turisztikai Egyesület – jelentette be a két szervezet közös projektindító sajtótájékoztatóján kedden Tatán.

EXTRA

Pofátlanság, avagy a jobb kéz nem tudja, mit csinál a bal?

2013. május 15-től a menetrendben megjelölt egyes gyors- és sebesvonatok igénybevétele esetén gyorsvonati pótjegy váltása lesz kötelező. A gyorsvonati pótjegy ára kilométer övezetenként változik. A megvásárolt gyorsvonati pótjeggyel – annak viszonylatán és érvénytartamán belül – bármely gyorsvonati pótjegy-köteles vonat igénybe vehető. Áremelés, vagy nem? Drága-e vagy olcsó a magyar tömegközlekedés? A napokban ez keltett indulatot.

EXTRA

Romániában 4,7 százalékkal nőtt az ipar

Romániában az első negyedévben 4,7 százalékkal nőtt az ipari termelés bruttó értékben kifejezve – közölte kedden a román statisztikai intézet.

EXTRA

Pilóták és utaskísérők sztrájkolnak

Több mint 20 járatot törölt kedden a Croatia Airlines (CA) horvát nemzeti légitársaság a pilóták és utaskísérők sztrájkja miatt – adta hírül kedden a helyi média.

EXTRA

Szeplők csúfítják az OTP szép számait

Szép, szép, hogy az eredményvárakozásokat felülteljesítette az OTP. De beszűkült a magyar kamatmarzs, romlott az orosz portfólió, s a céltartalékolás esésén túl, mástól aligha remélhetjük az eredményesség jövőbeni javulását. Továbbra is ott a kérdés: mitől érne többet a papír?