A MÁV felkészült a gyors- és sebesvonati pótjegy bevezetésével együtt járó, szerdán esedékes átállásra – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
A Puma sportszergyártó cég a gyenge első negyedévi adatokra és az üzleti környezet bizonytalanságaira hivatkozva lefelé módosította idei bevételi és profitelőrejelzését.
Alig változott a forint árfolyama kedden délutánra a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon.
A Bricostore áruházlánc június végéig bezárja horvátországi üzleteit – írta a Poslovni dnevnik horvát üzleti napilap kedden.
Felszámolási kérelmet nyújtott be a bíróságra a pacsai Zalai Baromfifeldolgozó Kft. tulajdonosai által megbízott végelszámoló, az alig másfél évig működött cég közel száz dolgozója kedden megkapta a felmondólevelét.
Görögország 1,3 milliárd euróért értékesített kincstárjegyet kedden az előző, áprilisi árveréshez képest változatlan hozammal.
Németországban először sztrájkolnak a dolgozók az internetes kereskedelmi cégnél, az Amazonnál.
Áprilisban rekordmértékben, 80,8 milliárd forinttal emelkedett a kifejezetten a lakosság számára értékesített állampapírok állománya, amely a hónap végére megközelítette az 1258 milliárd forintot.
Felhőszolgáltatásként is kínálja üzletkritikus nagyvállalati rendszereit az SAP. A szoftvercég a memória-alapú (HANA) vállalatirányítási, ügyfélkapcsolat, és adattárház megoldásait kínálja gyorsan hozzáférhető szolgáltatásként.
A fogyasztók 53 százaléka támogatja az állami szerepvállalás erősödését az energiaszolgáltatásban, a rezsicsökkentéssel pedig akkor is egyetért 59 százalék, ha az a szolgáltatóknak hosszabb távon veszteséget okoz – derül ki az energiainfo.hu energiaipari szakportál kedden ismertetett reprezentatív kutatásából.