2025 május 05
EXTRA

Négy és fél milliárdos élelmiszeripari beruházás

Tizenkilencmillió dollárt, közel négy és félmilliárd forintot fektet be a világ legnagyobb snacktermékeket gyártó vállalata, a Mondelez International európai régiós központja a Győri Keksz székesfehérvári üzemében – jelentette be Iryna Shandaryvska, a Mondelez Hungária Kft. ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

EXTRA

A kormány 10 ezer alkalmazott elbocsátását tervezi

A román kormány több mint 10 ezer alkalmazott elbocsátását tervezi az állami vállalatoktól 2018-ig – derül ki egy kormányzati dokumentumból.

EXTRA

Indul az áfa-lottó

Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás szerdán a vámügyi törvény módosítását, amelynek értelmében Szlovákia az idén szeptembertől bevezeti az úgynevezett áfa-lottót.

EXTRA

Lengyelország megmentheti a LOT-ot

Az Európai Bizottság szerint összeegyeztethető az uniós versenyjoggal az a mintegy 100 millió eurónak megfelelő hitel, amelyet a lengyel kormány nyújtott a LOT lengyel állami légitársaságnak, hogy a cég fizetőképes maradhasson – tudatta szerdán a brüsszeli testület.

EXTRA

MVH: utalják a Natura 2000 támogatásokat

Megkezdte a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a Natura 2000 erdőterületeken történő gazdálkodáshoz a kompenzációs támogatások utalását.

EXTRA

MNB: alacsony az inflációs környezet

A magyar árszínvonal stabilitását, alacsony inflációs környezetet jeleznek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által szerdán közzétett inflációs alapmutatók.

EXTRA

Átalakul az MNB bérezése

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) takarékossági programjának keretében meghirdetett 25 százalékos bónuszalap-csökkentésről, illetve a besorolási és bérezési rendszer átalakításáról júniusban születik döntés, az érdekképviseletekkel történő egyeztetést követően – közölte szerdán az MNB.

EXTRA

A KELER idén sem fizet osztalékot

A KELER Zrt. nem fizet osztalékot az idén sem, a Magyar Nemzeti Bank és a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) tulajdonában lévő elszámolóház a korábbi évekhez hasonlóan eredménytartalékba helyezi a 2012. évi, 2 milliárd forintot meghaladó nyereségét.

EXTRA

Az Egis mérséklődő belföldi visszaesést vár

Mérséklődő visszaeséssel számol a magyarországi piacon az Egis Gyógyszergyár, az üzleti év teljes forgalmára vonatkozó előrejelzésén azonban nem változtatott, továbbra is 4-6 százalékos árbevétel növekedést vár a vállalat.

EXTRA

Továbbra is veszteséges a ThyssenKrupp

Németország legnagyobb acélgyártója, a ThyssenKrupp nettó vesztesége tovább bővült az egy évvel korábbi adathoz képest.