A Varsói Részvénytőzsde (WSE) tárgyalásokat kezdeményez a börzén irányadó, WIG-20-as tőzsdeindex összetételének bővítéséről – közölte a tőzsdeüzemeltető honlapján szerdán.
Minimálisan gyengült a forint árfolyama csütörtök kora reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon a szerda esti jegyzésekhez képest.
A PannErgy Nyrt. 299 millió forint konszolidált nettó veszteséget könyvelt el az első negyedévben, amely kedvezőtlenebb a tavalyi első három havi 99 millió forint veszteségnél – derül ki a társaság által szerdán a BÉT honlapján közzétett jelentésből.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa is jóváhagyta a 10 milliárd eurós ciprusi mentőcsomag rá eső, 1 milliárd eurós részét, és ezzel lehetővé vált az első, 86 millió eurós hitelrészlet azonnali folyósítása – közölte az IMF szerdán.
Távozott tisztségéből az amerikai adóhivatal (IRS) megbízott vezetője – jelentette be helyi idő szerint szerda este a Fehér Házban az amerikai elnök.
Barack Obama vagyonának értéke 1,95 és 6,88 millió dollár (mintegy 441 millió és 1 milliárd 557 millió forint) közötti lehet, amelyből 1-5 millió dollárt közepes futamidejű állampapírokban tart – közölte szerdán a Fehér Ház.
A mezőgazdasági árak márciusi alakulását közli ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az építőipar márciusi adatait teszi ma közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Egyre több jel utal arra, hogy a válság múlóban van. A gazdasági mutatók világszerte fokozatosan javuló tendenciát mutatnak, az államkötvények kockázati felárai csökkennek, és a héten már Görögország adósbesorolását is egy fokozattal feljebb javította az egyik nagy hitelminősítő.