A tőzsdei adatok szerint a kínai Tencent a világ negyedik legnagyobb internetes cégévé nőtte ki magát, piaci értéke a Facebookét is meghaladja.
A kéményseprés díjának csökkentéséről is döntött a kormány, a módosítás az egy egységnyi munkaráfordításra figyelembe vehető legmagasabb, 4000 forintos összeget ötven százalékkal, 2000 forintra mérsékli – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által elindított növekedési hitelprogram szerény, de szükséges a program a növekedési fordulat eléréséhez – mondta Matolcsy György jegybankelnök az MNB országos szakmai konzultációjának második, pénteki állomásán, Balatonfüreden.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 55,19 pontos nyitás után emelkedett pénteken délelőtt.
Ismét nőtt a spanyol bankok nem teljesítő hiteleinek állománya márciusban, s bár Spanyolországban tavaly december elején létrehozták az úgynevezett "rossz bankot", a SAREB-et, ez továbbra sem hozta meg a várt eredményt.
A középső és nyugati tartományok gazdasága bővült leggyorsabban az első negyedévben Kínán belül, míg Sanghaj városa mutatta a leggyengébb növekedést – derül ki a nemzeti statisztikai hivatal frissen közzétett adataiból.
Szűk sávban mozgott a forint a bankközi devizapiacon pénteken délelőtt, az eurót fél 11 körül 291,53 forinton jegyezték, a reggeli 291,42 forint és a csütörtök délutáni 290,60 forint után.
A balatoni fizetős strandoknak csak kisebb részében emelik a belépők árát az idei szezonban, igaz, néhol a 20 százalékot is elérheti mértéke – tájékoztatott Győrffy Árpád, a strandokat, biciklizési lehetőségeket bemutató balatontipp.hu szerkesztője pénteken.
Egy nagy pénzügyi lufi rajzolódott ki már megint a világban. Óriási mennyiségű friss pénz a piacon, mindenki rózsaszín szemüveggel látja a világot. Ilyen helyzetben még az MNB torz képet láthat, és is merészebben vagdossa a kamatot, de ez katasztrófához is vezethet hosszú távon.
Ausztriában és a Közép-Kelet-európai régióban 2020-ra 8,7 millióról 15 millióra kívánja növelni ügyfelei számát az Uniqa csoport – mondta Wolfgang Kindl, az Uniqa Ausztrián kívüli tevékenységét összefogó cégének vezérigazgatója pénteken sajtótájékoztatón, Isztambulban.