2025 május 05
EXTRA

Jön a 3. tanyafejlesztési program

Júniusban jelenik meg immár a harmadik tanyafejlesztési program, amely az előzőekhez hasonlóan kiemelten kezeli a tanyavillamosítást, illetve a külterületi útjavító gépek beszerzését. Új elem azonban idén, hogy nemcsak az önkormányzatokon keresztül nyílik lehetőség tanyavillamosításra, hanem egyéni tanyai lakosoknak is, mégpedig 100 százalékos támogatással – hívta fel a figyelmet a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).

EXTRA

Távozik Simon a jegybanktól

Megerősítette csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank (MNB), hogy távozik pozíciójából Simon András kommunikációs igazgató.

EXTRA

Egyre kevesebb gyümölcsöt eszünk

Gyümölcsből 10, zöldségből 6 százalékkal vásároltak kevesebb mennyiséget a magyar háztartások a 2012 áprilisa és 2013 márciusa közötti egy évben az előző év azonos időszakával összehasonlítva a GfK Hungária Háztartáspanel adatai szerint.

EXTRA

Egymillió motor készülhet évente

Az Opel új gyárának köszönhetően az évtized közepétől akár évi egymillió motor is készülhet majd Szentgotthárdon – közölte csütörtökön egy szombathelyi sajtótájékoztatón Solt Tamás, az Opel Szentgotthárd Kft. ügyvezető igazgatója.

EXTRA

Siker a kötvényaukción

A tervezettnél nagyobb összegben, az előzőnél jóval magasabb átlagos hozam mellett adott el államkötvényt csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

EXTRA

Ősszel kitörhet a Richter

Hiába halmozódnak a tengerentúli jó hírek az alulértékelt Richterről, csak nem szakadnak át a magyar piac lélektani gátjai. Talán a közelgő részvénytizedelés majd felrázza a befektetőket.

EXTRA

Vasutassztrájk Franciaországban

Miközben a légiirányítók munkabeszüntetése után fokozatosan helyreállt csütörtökön Franciaországban a rend repülőtereken, a vasúti közlekedésben mutatkoztak fennakadások: a vonatoknak átlagosan csak 40 százaléka közlekedik a vasutasok 36 órás sztrájkja miatt.

EXTRA

Mínuszban állomásozik a börze

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 125,33 pontos nyitás után minimálisan gyengült.

EXTRA

Szűk sávban mozgott a forint

Szűk sávban mozgott a forint délelőtt a bankközi devizapiacon, az eurót 295,77 forinton jegyezték nem sokkal 11 óra előtt, míg reggel 296,95 forinton, szerda este pedig 295,75 forinton.

EXTRA

Nő a világ gabonatermése

A tavalyinál nagyobb gabonatermésre számít a világon a FAO, mert várhatóan nő a búza termésmennyisége, és az Egyesült Államokban nagyobb területen termesztenek kukoricát, mindezek hatására pedig csökkenhetnek az élelmiszerárak.