Magyarország legkésőbb 2014-ben törleszti a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) 2008-ban felvett hitelt – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten a Fidesz Magyarország jobban teljesít című rendezvénysorozatának keretében tartott előadásában.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Fejér Megyei Igazgatóságának közlése szerint 880 hektár mezőgazdasági területet, illetve két horgásztavat öntött el az árvíz a megyében.
Egységes, Multi-D elnevezésű, informatikai rendszert alkalmaznak a rosztovi atomerőmű 3-as és 4-es blokkjának építésén, a módszer gyorsabb, pontosabb munkát eredményez – hangzott el a Roszatom vállalatai által szervezett konferencián csütörtökön Moszkvában.
Lecsengett a tavaszi halpusztulás a Balatonon, az összesítések szerint idén lényegesen kevesebb haltetemet kellett összegyűjteni, mint az elmúlt évben – tájékoztatta Füstös Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az MTI-t csütörtökön.
Románia tárgyalásokat szeretne kezdeni a Nemzetközi Valutaalappal egy új elővigyázatossági hitelkeretről, hogy semlegesítse a piaci bizonytalanságokat – közölte a román kormány csütörtökön.
Csányi Sándor, a Mol Nyrt. igazgatóságának alelnöke június 13-án 55 darab, a Magnolia Finance Ltd. által kibocsátott, 100 ezer euró névértékű, lejárat nélküli, Mol részvényre átváltható értékpapírt vásárolt – tette közzé a Mol a BÉT honlapján csütörtökön.
A Gazdasági és Fejlesztési Együttműködési Szervezet (OECD) csütörtöki jelentése szerint Európa déli feléből tömegesen vándorolnak a munkavállalók északra a magas munkanélküliség és a recesszió miatt. Leginkább a görögök és a spanyolok hajlamosak a költözésre, ők, ha tehetik, Németországba mennek.
Tovább erősödött a forint a vezető valutákhoz képest csütörtök estére, kereskedők szerint főleg londoni vásárlások hatására.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 128,65 pontos, 0,66 százalékos csökkenéssel, 19 414,07 ponton zárt csütörtökön.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint "komor" a portugál gazdaság jövője, míg az államadósság helyzete "nagyon törékeny". A szervezet csütörtöki közleményében megjegyezte azt is, csökken a társadalmi konszenzus a nemzetközi pénzügyi mentőcsomag kérdésében.