2025 július 29
EXTRA

Vannak még lehetőségeink

A Magyar Nemzeti Bank kamatcsökkentési ciklusának nincs vége, van még lehetőség csökkentésre – jelentette ki Matolcsy György csütörtökön Budapesten.

EXTRA

Borúsak az olasz gyáriparosok

Az olasz gyáriparosok még az eddigieknél is borúlátóbbak az ország idei gazdasági teljesítményével kapcsolatban.

EXTRA

Százlakásos passzívház

Évi 15 ezer forintból lehet majd fűteni egy 50 négyzetméteres átlagos lakást abban a Budapest XIII. kerületi 100 lakásos passzív bérházban, amelynek alapkövét Tóth József kerületi polgármester és Tolnay Tibor, a generál kivitelező Magyar Építő Zrt. elnök-vezérigazgatója rakta le csütörtökön.

EXTRA

Bank of China: tartható az éves GDP-cél

A jelenlegi hitelszűke ellenére is erősödik a kínai gazdaság a harmadik negyedévben, a kormány által kitűzött GDP-cél így mindenképpen tartható – írja a Bank of China (BoC) friss negyedéves jelentésében.

EXTRA

Csökkent a német munkanélküliség

A szakértők által várt növekedéssel szemben júniusban csökkent a munkanélküliek száma Németországban – közölte csütörtökön a Bundesagentur für Arbeit (BA) német szövetségi munkaügyi hivatal.

EXTRA

Változatlanul pluszban áll a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 44,53 pontos nyitás után enyhén csökkent csütörtökön délelőtt.

EXTRA

Halálos ágyán is felül még Henry Hub

Sokan hanyatló piacnak tartják a hagyományos földgázkitermelést az olcsó palagáz előretörésére hivatkozva. Ám közelebbi horizontokon mégis érdemes megjátszani a jó öreg Henry Hub jegyzését.

EXTRA

Elégedetlenkedhetnek a Gazprom részvényesek

A Gazprom a tavalyi év alapján részvényenként 6-8 rubel osztalékot fizethet – tartalmazza a cég csütörtökön ismertetett közleménye.

EXTRA

A befektetőknek elment az étvágya

A múlt évben a közvetlen beruházások mértéke 18 százalékkal csökkent világszerte ,tudhattuk meg az UNO egyik szervezetétől (UNCTAD).

EXTRA

Lassan, de halad a forint

Enyhén erősödött a forint délelőtt a főbb devizákhoz képest.

1 11 012 11 013 11 014 11 015 11 016 13 168

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.