A Beutanni féreg a terjedését illetően nem bíz semmit a véletlenre, és meglehetősen gyorsan képes a számítógépek közötti vándorlásra.
Az Egyesült Államok 7 milliárd dolláros kezdeményezéssel támogatja Afrika villamosítását – közölték az afrikai körúton lévő amerikai elnök, Barack Obama kíséretében vasárnap.
Pénteken, a Gothár Péter rendezte Leányvásárral indul a 2013-as Szegedi Szabadtéri Játékok.
Megnyílt a közforgalom előtt az M0-ás autóút M6-os autópálya és 51-es főút közötti 11 kilométer hosszú, három forgalmi és egy leálló sávos, Szeged felé tartó fél pályája. Az új útszakaszt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára adta át vasárnap délelőtt Csepelen.
Csaknem ötmilliárd forintból fejlesztik Nagyatád és nyolc környező település szennyvízhálózatát, ilyen mértékű infrastrukturális fejlesztésre Belső-Somogyban az elmúlt évtizedekben nem volt példa – közölte a Nagyatádi Regionális Szennyvíztársulás az MTI-vel.
A japán luxusautó nagy dobása, hogy betört a nagy teljesítményű crossoverek piacára és az FX standard osztályból kialakított egy speciális szériát: az Infiniti FX Vettel Edition-t.
A Samsungnak sikerült gólt lőnie a meglehetősen telített fényképezőgép piacon.
Hétfőtől a SZÉP-kártya mindhárom "zsebéből" lehet gyógyfürdő- és strandbelépőt fizetni.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 688 ponttal, 3,75 százalékkal emelkedett az elmúlt héten, és 19 023,96 ponton zárt pénteken.
Havonta akár 700 forinttal is csökkenhet a víz- és csatornadíj egy átlagos – havonta hat köbméter – vízfogyasztású család esetében a júliustól életbelépő 10 százalékos rezsicsökkentés következében – közölte a mintegy 270 ezer lakossági szerződéses kapcsolattal rendelkező Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Zrt. az MTI-vel.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.