A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint az egészségügyi alapellátásban dolgozó mintegy 30 ezer ember, háziorvosok, házi gyermekorvosok, alapellátó fogorvosok és a praxisaikban tevékenykedő szakdolgozók tavaly nem kaptak, és – az eddig ismert tervezetek alapján – idén sem kapnak béremelést.
A COMEX arany ára e sorok írásakor 1294 dollár/ uncia, ami 57 dolláros esés. ARANYVÉLEMÉNY. Amint a Tőzsdefórumban olvasható Ben Bernanke FED elnök szerda este semmi újat nem mondott, mégis hatalmas piaci változásokat indított el. Azok számára, akik önelégülten ék alakú grafikonban reménykedtek a hét első felében, az éjjel újfent törést szenvedtek. Aranygrafikonok. Technikai indikátorok. Magyar aranyárak forintban.
Sokba kerülhet Olaszországnak, hogy évek óta képtelen megoldani a hulladék megfelelő kezelését Nápoly környékén Campaniában, az Európai Bizottság legalább 25 millió euróra büntetné emiatt Rómát – tudatta csütörtökön a brüsszeli testület.
Hihetetlen, a Guinness-rekordok könyvébe való sportteljesítményt mutatott be ma délelőtt Sinka „Popeye” Zsolt magyar erőművész: emberi erővel, egészen pontosan foggal húzta el a Budapest Airport 1. Termináljának forgalmi előterén a Wizz Air magyar légitársaság egyik Airbus A 320-as típusú, 180 személyes repülőgépét.
Két ügyben is újabb szakaszba lépteti az Európai Bizottság a Magyarország ellen korábban indított kötelezettségszegési eljárásokat: a béren kívül adható juttatások ügyében az Európai Bírósághoz fordul, az ipari kibocsátások miatt pedig úgynevezett indoklással ellátott vélemény érkezik Brüsszelből Budapestre – közölte az Európai Bizottság csütörtökön.
A végleges adatok szerint az államháztartás központi alrendszerének hiánya májusban 30,8 milliárd forint volt, az első öt hónapban a deficit 559,4 milliárd forintot tett ki, ami az éves előirányzat 63,5 százaléka – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön.
Legalább másfél havi fenntartói finanszírozás hiányzik a Műegyetem normális működéséhez – hívja fel a közvélemény figyelmét a BME rektora a holnap megrendezendő „Számoljon velünk” elnevezésű Kutatóegyetemi Konferencia előtt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 172,99 pontos nyitás után kissé visszaerősödött csütörtökön kora délutánig.
Az Állami Autópálya Kezelővel az e-útdíj elszámolására első körben szerződött 18 céget hasonlította össze nyilvános cégadataik alapján az utdijhirek.hu.
A spanyol jegybank vezetője reményt lát arra, hogy az idei harmadik negyedévben már élénkül az ország gazdasága, szerinte Spanyolország túl van a nehezén.