Az előzetes adatok szerint 2013 első öt hónapjában 34 451 gyermek született, 5,5 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 54 208 volt, ami 5,3 százalékos csökkenést jelent a 2012. január–májusi időszakhoz képest. A természetes fogyás 19 757 fő volt, 1006-tal kevesebb az egy évvel korábbinál.
Csendes kereskedés során kedden részben a dollár gyengülése miatt a COMEX augusztusi határidős aranyár 1291 dollár/uncia szint körül zár, ami 7 dolláros emelkedés. ARANYVÉLEMÉNY Emelkedett az arany kedden, amint a dollárt elernyedt a Fed elnök, Ben Bernanke e hét szerdára várt kongresszusi meghallgatása előtt, amelytől azt várják, hogy támaszt ad a pénzügyi ösztönzés vékonyításának ütemezésére. ARANYGRAFIKONOK. MAGYAR ARANYÁRAK FORINTBAN.
Brutálisan emelkedett az elmúlt években több önkormányzati adóból származó bevétel, a csökkenő iparűzési adót a jelek szerint a lakossági adóból pótolják a helyhatóságok – írta a Napi Gazdaság.
Enyhén emelkedő, vagy változatlan indexekre lehet számítani szerdán az európai tőzsdék nyitásakor.
Drasztikus keresetcsökkenést is elszenvedhetnek a sütőipari dolgozók, miután a nemzetgazdasági miniszter visszavonta az ágazati kollektív szerződés kiterjesztését – írta a Világgazdaság.
Fellélegezhettek az idén a sertéstartók, az első negyedéves adatok alapján jelentősen csökkent az importnyomás az ágazatban, javultak a kiviteli lehetőségek – írta a Magyar Nemzet.
Több mint 4700 cég, illetve magánszemély szerepel a NAV feketén foglalkoztatókat feltüntető listáján, a minap aktualizált lajstrom száz új szereplővel bővült – írta a Napi Gazdaság.
Az idén Magyarországon öt villanyautót helyeztek forgalomba, miközben ennél több nyilvános töltőállomást avattak – írta a Népszabadság.
Az árvíz 250 millió euróba kerül a biztosítóknak. A biztosítóknak 250 millió euróba került Ausztriában az idei árvíz, ez jelentősen kevesebb, mint 2002 augusztusában.