2025 május 31
EXTRA

Gyengüléssel nyitott New York

Csekély veszteséggel nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek.

EXTRA

Mennyire érdekel a környezeted?

Az idén ismét megrendezik a TeSzedd! országos szemétgyűjtési akciót szeptember 14-én, az akcióval a szervezők az önkéntes tevékenység és a környezettudatos viselkedés fontosságára kívánják felhívni a figyelmet – mondta Illés Zoltán, a VM környezetügyért felelős államtitkára az esemény szerdai beharangozó sajtótájékoztatóján, Budapesten.

EXTRA

Van még tovább?

Az amerikai Gartner informatikai és távközlési piackutató vállalat adatai szerint a második negyedévben az okostelefonok világpiaci értékesítési száma meghaladta a hagyományos mobiltelefonokét.

EXTRA

Nekiestek a váci vasútállomásnak

Megkezdődött a váci vasútállomás és a kapcsolódó vágányhálózat felújítása – jelentette be Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) szóvivője szerdán sajtótájékoztatón, amelyet Fördős Attila (független) polgármesterrel közösen tartottak a váci vasútállomás előtt.

EXTRA

Alva vezetett egy nő

Csaknem 300 kilométeren át vezette alvajáróként autóját egy nő Új-Zélandon, de nem okozott balesetet, és közben még üzeneteket is írt és küldött mobiltelefonjáról.

EXTRA

Tömeges kitelepítés Kínában

Csaknem 160 ezer embert telepítettek ki az Utor tájfun feltételezett útvonalán a dél-kínai Hajnan és Kuangtung tartományban – jelentette a Hszinuua hírügynökség szerdán.

EXTRA

Jó negyedévet zárt a Deere

A vártnál nagyobb lett az amerikai Deere & Co adózott eredménye a júliussal végződött harmadik üzleti negyedévében, miután a cég traktorai és terménybetakarító gépei iránt bővült az észak- és dél-amerikai kereslet.

EXTRA

Nyári sláger lett az online parkolás

Újabb tartalék-parkolóhelyeket kellett a Budapest Airportnak előkészítenie a 2. Terminál környékén, nehogy ki kelljen tenni a „megtelt” táblát a Holiday Plus és a Holiday Parkolóra. A Budapest Airport szakembereit is meglepte, hogy mindössze két hónap alatt mennyire népszerűvé vált az előzetes, számítógépes parkolófoglalás az autós utasok körében.

EXTRA

Kevesebbe kerül az átállás

Esett az online pénztárgépek ára az elmúlt napokban az elegendő számú megrendelésnek köszönhetően, az árcsökkenést követően egy pénztárgép ára 140 ezer forint körül van, így az átállás is kevesebbe kerül a kereskedőknek – írja az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerdai közleményében.

EXTRA

Küzdelem az áfacsalók ellen

Az áfacsalások elleni hatékonyabb küzdelem érdekében módosulnak a közösségi szabályok, ennek nyomán várhatóan bővülni fog a fordított adózás alá eső ügyletek köre Magyarországon – ismerteti a Deloitte online hírlevelében.