A nyugat-európai értéktőzsdék szerdán ismét különösebb irány nélkül, vegyesen teljesítettek.
Továbbra is fokozott óvatosságot kér az Egyiptomban tartózkodó vagy oda készülő magyar állampolgároktól a Külügyminisztérium a szerda délután az észak-afrikai országban kihirdetett szükségállapot miatt – mondta a tárca sajtófőosztályának vezetője szerdán.
A Mol kampányt indított annak tudatosítására, hogy a használt sütőolajtól egyszerűen és környezetbarát módon is meg lehet válni.
Szerdán újabb koraszülött gyermek halt meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban – tájékoztatott az intézmény.
A Húsipari Dolgozók Szakszervezete (HDSZ) elnöksége legutóbbi ülésén jóváhagyta a Pápai Hús 1913. Kft.-nél működő alapszervezetének kérését az országos sztrájkbizottság összehívására – tájékoztatta Kapuvári József, a HDSZ elnöke szerdán az MTI-t.
Egyre többen fordulnak a Budapesti Békéltető Testülethez (BBT), ez az alternatív fogyasztóvédelmi vitarendezési fórum ismertségének növekedését jelzi – hangsúlyozta Baranovszky György elnök szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
A piaci verseny esetleges megsértése, az autógyártók minimumárban történt megállapodása ügyében vizsgálódik a kínai autókereskedők szövetsége (CADA) az országos fejlesztési és reformbizottság megbízásából.
A hivatalos kommunikáció szerint pénzügyi függetlenséget jelent az IMF hitel előtörlesztése. Ráadásul, még spóroltunk is 3,5 milliárd forint kamatköltséget. Az ellenzék szerint ez egy drága blöff, hiszen 2,5 százalékos hitelt cseréltük 4,5-5 százalékosra. Sőt, az IMF kontroll elvesztése költségvetési osztogatást vetít előre a választási évben.
A péti Nitrogénművek Zrt. az EU-bíróság ítéletének áttanulmányozását követően úgy döntött, hogy nem fellebbez a testület döntése ellen, amely szerint uniós jogba ütközik a társaságnak a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által nyújtott hitel egy része – közölte Bige Zoltán, a vállalat kisebbségi tulajdonosa szerdán az MTI érdeklődésére.
Augusztus elejétől Wilfried Gepp az OMV Hungária Kft. új ügyvezető igazgatója, egyben a magyar piacokért felelős töltőállomás-üzletág igazgatója – közölte a társaság szerdán az MTI-vel.