A nemzetközi tapasztalatok alapján és a szakmai szervezetekkel egyeztetve kell szabályozni a rövidtávú lakáskiadást a Magyar Éttermi Szövetség szerint. Átmeneti intézkedéseként azt javasolják, hogy 2025-ben ne adjanak ki új engedélyt rövidtávú lakáskiadásra Budapest világörökségi területein. A szövetség az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte, hogy a turizmus adja a magyar GDP 14 százalékát, amelynek 50 százaléka Budapesten […]
Jelentősen megnövelik a szeptemberi viharkárok a biztosítók idei kifizetéseit, a társaságok a szeptember 13-16. közötti viharok miatt több mint egymilliárd forintot fizettek ki, illetve tartalékoltak kárkifizetésre. Mondta a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) kommunikációs vezetője az M1 aktuális csatornán vasárnap. Lambert Gábor ismertette: mintegy 8500 kárbejelentés érkezett, így az átlagos kár több mint 120 ezer forint. […]
Futótűzként terjed az ATV által készített interjú az Ebihal büfé tulajdonosával. Darók János ugyanis teljes nyugodtsággal jelezte az őt faggató riporternek, hogy nem kell oda szakember az árvíz elleni küzdelemhez, hiszen ott van ő. Azóta számos médiamegkeresést kapott már, és a forgalma is megugrott a büféjének. Most pedig már pólókat is kaphatunk az elhíresült mondattal. […]
Egy halottja van a Nipah-vírusnak az indiai Keralában. Idén ez a második haláleset. Egy 24 éves diák a halt meg Dél-indiában – közölte egy helyi egészségügyi tisztviselő. 151 embert, akik kapcsolatba kerültek az áldozattal, megfigyelés alatt tartanak, hogy megakadályozzák a halálos vírus terjedését. Július óta ez a második Nipah okozta haláleset Keralában. A Nipah vírust […]
A világ ózonrétege elindult a „hosszú távú felépülés felé vezető úton” a Csendes-óceán déli részén pusztító vulkánkitörés ellenére. Ezt közölte a Meteorológiai Világszervezet. A jelenlegi tendenciák szerint az ózonréteg jó úton halad ahhoz, hogy 2066-ra az 1980-as szintre álljon vissza az Antarktiszon. 2045-re az Északi-sarkvidéken és 2040-re a világ többi részén – közölte az ENSZ-ügynökség. […]
Már a múltban is többször összeszólalkozott Elon Musk milliárdos és az ausztrál kormány. Most amiatt, mert Elon Musk szerint fasizmus, hogy a kormány arra kényszerítené a közösségi oldalakat, hogy szűrjék az álhíreket és szándékos hazugságokat. Az ausztrál kormányfő, Anthony Albenese csattanós választ adott Musk vádjára. Számolt be az Index. Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök visszautasította Elon […]
A Sony kedden bejelentette a PlayStation 5 Pro-t, a népszerű PlayStation 5 konzol fejlettebb változatát, amely november 7-én debütál az Egyesült Államokban 700 dolláros áron. Fejlettebb technológia és jobb teljesítmény A PlayStation 5 Pro a legújabb technológiai újításokkal érkezik, hogy a játékosok még lenyűgözőbb grafikai élményben részesüljenek. Az új konzol 67%-kal több számítási egységet tartalmaz, […]
A székesfehérvári állami erdőgazdaság, a Vadex Zrt. nevét felhasználva hirdettek olcsó tűzifát csalók, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőre telefonos próbavásárlás során buktatta le őket – közölte a Nébih hétfőn az MTI-vel. A hatóság arra hívta fel a figyelmet, hogy senki ne rendeljen tűzifát a 06-30/681-1933-as telefonszámon, valamint ne utaljon a 12100011-17935454 számlaszámra. Hangsúlyozták, tűzifát […]
Sokan fantáziálnak arról, hogy dombházban, kastélyban vagy épp egy régi vízimalomban élik le az életüket és akad néhány elszánt ember, aki meg is valósítja ezt. A különleges ingatlanok mindig rejtenek kockázatot, hiszen nem lehet a bevált receptek szerint felújítani, korszerűsíteni, berendezni vagy épp eladni. Ez utóbbi szakértőjével, a különleges ingatlanok értékesítésében nagy tapasztalattal rendelkező Korompay […]
A szeptemberi iskolakezdés költségei messze túlmutatnak az írószereken és a klasszikus felszerelésen. A Pepita.hu friss felmérése szerint a sport, az új íróasztal vagy szék beszerzése jelenti sokaknál idén az extra költséget, de azok is a zsebükbe nyúltak, ahol új számítógépre vagy laptopra volt szükség. Mások ajánlásai, az ár-érték arány, egy jó akció, és az, hogy […]