Tetemes EV beruházás: A Jaguar Land Rover szerdán bejelentette, hogy 15 milliárd fontot tervez elektromos járművek fejlesztésére és gyártására költeni. A Tata Motors tulajdonában álló Jaguar Land Rover Automotive szerdán jókora EV beruházást harangozott be. Az autógyártó az elkövetkező 5 év alatt mintegy 15 milliárd fontot fog elektromos járművek fejlesztésére és gyártására költeni. Az autógyártó […]
Márciusban jelentős növekedéssel egymillió fölé emelkedett a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapján szerdán publikált jelentés szerint. Márciusban az egy évvel korábbihoz képest 28,8 százalékos növekedéssel 1,087 millió új személygépkocsit helyeztek forgalomba az Európai Unióban. Januárban 11,3 százalékos, februárban 11,5 százalékos volt az éves […]
Romániában 27,7 százalékkal nőtt az idei év első három hónapjában a forgalomba helyezett új járművek száma a tavalyi év azonos időszakához képest. Ezen belül a „környezetbarát” járművek terén 34,8 százalékos volt a növekedés – közölte a román autógyártók és -importőrök egyesülete (APIA). A forgalomba írt 43 812 új jármű között a személygépkocsik aránya 83,5 százalékot […]
.Szeptemberben kezdődik a BMW Group Gyár Debrecen három éves duális szakképzési programja, amelyre három helyi technikumból száz tizedikes diákot választottak ki. Ezt jelentették be az épülő gyár területén tartott sajtótájékoztatón. Barabás Botond, a gyár képzési vezetője azt mondta, nem volt könnyű kiválasztani a száz diákot. Jóval több jól felkészült, a leendő szakmája mellett elkötelezett fiatallal […]
A Porsche AG német autógyártó az első negyedévben éves szinten 18 százalékkal növelte értékesített járműveinek számát. A Porsche AG hétfőn arról számolt be, hogy az első negyedévben 80 ezer 767 autót adott el világszerte. Kínában, a vállalat legfontosabb piacán az értékesítési darabszám 21 százalékkal bővült éves összehasonlításban az év első három hónapjában. Európában (Németország kivételével) […]
A frissen leleplezett Mercedes-Maybach EQS 680 SUV a luxus-autógyártó legelső tisztán elektromos hajtással szerelt modellje. A Mercedes-Maybach első teljesen elektromos modellje egy új korszakot nyit meg a prémium autógyártó számára. A luxusautókra összpontosító Mercedes-Maybach profitorientált stratégiával halad előre, immáron az EV szegmensben is. A Mercedes-Benz EQS SUV „fényűző újragondolása”, a Mercedes-Maybach EQS 680 névre […]
Erőteljesen nőtt a személyautógyártás Csehországban az első negyedévben, éves összehasonlításban 31,5 százalékkal, 353 770-re emelkedett a legyártott új autók száma – közölte a cseh autóipari szövetség hétfőn Prágában. Hozzátették, hogy a termelési eredmények ezzel megközelítették a 2019-est, a koronavírus-járvány előtti utolsó év első negyedévi szintjét. Belföldre 24 950 személyautó került, 10, 2 százalékkal több, mint […]
A Tesla Model 3 riválisának szánt új elektromos Volkswagen modellt, az ID 7-et április 18-án mutatják be hivatalosan. A vadonatúj Volkswagen ID 7 hivatalosan április 18-án, a Sanghaji Autókiállításon mutatkozik be. Az új elektromos modellt a Tesla Model 3 riválisának szánja a VW. Korábban a Las Vegas-ban megrendezett Consumer Electronics Show-n már láthattuk az ID […]
Újra és újra árat csökkent a Tesla. A Reuters pénteki beszámolója szerint a Tesla tovább csökkentette elektromos járműveinek árát az európai piacokon. Lassan olyan érzésünk lehet, hogy a Tesla „mindennap” újabb árcsökkentésekkel rukkol elő. A befektetők már-már kezdenek hozzá szokni a jelenséghez. Az árcsökkentések közepette a befektetőknek érdemes a hamarosan közelgő negyedéves jelentést is figyelmesen […]
Az első negyedévben nőttek a Mercedes-Benz eladásai világszerte, ezen belül is a prémium márkák és az elektromos modellek értékesítése ért el kimagasló növekedést a konszern honlapján szerdán publikált jelentés alapján. Az év első három hónapjában 503 ezer autót értékesített a Mercedes-Benz Cars, 3 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. A Mercedes-Benz márkának a […]