2024 október 06
Egyéb

Az indigó festék sokoldalú felhasználása

Az indigót generációk óta ismerik az emberek, hiszen amíg még nem volt számítógép és másolni kellett dokumentumokat, addig nem volt más lehetőség, mint az írógépbe két papírlap közé egy indigót tenni. Ilyenkor az első papíron leütött betű meglátszódott az indigónak köszönhetően a második lapon is. Érdekes módon napjainkban is használnak még indigót, bár sokkal szűkebb […]

Egyéb

Christine Lagarde egyáltalán nem szívbajos

Az Európai Központi Bank (EKB) szerint egyelőre korai lenne beszélni a monetáris politika enyhítéséről. Ezt mondta Christine Lagarde, az EKB elnöke a szervezet kamatdöntő ülését követő sajtótájékoztatón. „Egyetértés van abban, hogy túl korai lenne kamatcsökkentésről beszélni” – mondta Lagarde. Az EKB vezetője ugyanakkor megjegyezte, hogy nem határolódik el attól a január elején a svájci Davosban […]

Egyéb

A török jegybank emelte az irányadó rátát

Az elemzői várakozásokkal összhangban emelte az irányadónak számító kamatot a török jegybank. A központi bank monetáris bizottsága 250 bázisponttal, 45,0 százalékra emelte az irányadónak számító, hétnapos repokamatot. Előző kamatdöntő ülésén, december 21-én a török jegybank ugyancsak 250 bázisponttal, 42,5 százalékra emelte az irányadó rátát. A jegybank csütörtöki közleményében úgy fogalmazott, „az irányadó kamat jelenlegi szintjét […]

Egyéb

Alaposan ráhajtott a Volvo Group konszern

A svéd Volvo Group haszongépjármű-gyártó konszern a piaci várakozásokat meghaladó 2023-as negyedik negyedévi és éves értékesítési árbevételről és nyereségről számolt be  a honlapján publikált jelentésben. A megrendelések számának a csökkenése ugyanakkor kisebb forgalmat vetít előre az idei évre. Amit elemzők az európai közúti szállítási piac visszaesésének tulajdonítanak. A Volvo Group a tavalyi negyedik negyedévben 148 […]

Egyéb

A vártnál erőteljesebben nőtt a GDP az USA-ban

Az USA hazai összterméke (GDP) 3,3 százalékkal bővült a negyedik negyedévben éves összevetésben – áll a kereskedelmi minisztérium első becslésében. Szakértők véleményének az átlagában gyengébb  2 százalékos gazdasági növekedés szerepelt a negyedik negyedére. Miután a GDP a harmadik negyedévben jelentősebben, 4,9 százalékkal nőtt. A gazdaság kétharmadát adó fogyasztói kiadások 2,8 százalékkal, a kormányzati kiadások 3,3 […]

Egyéb

Agrometeorológia- Enyhébb és szárazabb idő jön

.Az ilyenkor szokásosnál enyhébb és szárazabb lesz a következő hét napban az időjárás – írta a HungaroMet Zrt. , agrometeorológiai elemzésében. Azt írták, az elmúlt egy hétben több időjárási front is érintette az országot, és a hőmérséklet is erősen változó volt, például múlt héten csütörtökön az ország jelentős részén 7-13 Celsius-fokkal volt melegebb, mint a […]

Egyéb

Elon Musk szerint korlátozni kellene a kínai a konkurenciát

A kínai elektromosautó-ipar kereskedelmi korlátok nélkül „el fogja söpörni” nemzetközi riválisait Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója szerint. Musk elemzőkkel folytatott telekonferencián úgy vélte, hogy a kínai autógyárak a „legversenyképesebbek” és „jelentős sikert fognak elérni Kínán kívül a bevezetett vámok vagy kereskedelmi korlátok függvényében”. „Kereskedelmi korlátok nélkül a világ legtöbb más autógyárát nagyjából lerombolják. Rendkívül jók” […]

Egyéb

Kuti Zsolt*: Reálkamatok, infláció és gazdasági növekedés II.

Parragh László kampánya a jegybank és a tények ellen – válasz 7 pontban A gazdaságpolitikai viták hasznosak egy kihívásokkal teli időszakban. Ennek azonban alapvető feltétele, hogy azok tényeken és hiteles érveken alapulnak. A valótlanságokra épülő állítások ezzel szemben legfeljebb hangulatkeltésre és a gazdaságpolitikai mozgástér szűkítésére alkalmasak. Utóbbira jó példa Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és […]

Egyéb

Mire érdemes figyelnünk új laptop töltő vásárlása előtt?

Szinte minden laptop tulajdonos életében elérkezik az az idő, amikor szükségessé válik a géphez tartozó töltő cseréje. Manapság azonban rengeteg megoldás közül választhatunk, így a döntés sokszor nem egyszerű feladat. Most mutatunk néhány hasznos tippet, amelyek segíthetnek elkerülni a választást és jó kiindulópontot jelentenek a tökéletes laptop töltő megtalálása során. Első a minőség Mint ahogy […]

Egyéb

Kínában csökkentik a bankok kötelező tartalékrátáját

A kínai jegybank csökkenti a bankok kötelező tartalékrátáját (RRR) február 5-től. A szabályozó a legtöbb bank esetében két éve legnagyobb mértékben, 0,50 százalékponttal csökkenti a tartalékrátát, átlagosan 6,90 százalékra. A jegybank tavaly kétszer csökkentette a kötelező tartalékrátát, márciusban és szeptemberben, egyaránt 0,25 százalékponttal. Elemzők szerint a februártól 5-én életbe lépő intézkedés ezermilliárd jüant (mintegy 140 […]

1 47 48 49 50 51 177