Az elmúlt évtizedben megduplázódott a kereskedelmi forgalom az Egy övezet egy út kezdeményezés résztvevői között. Ezt jelentette be Csen Csun-csiang (Chen Chunjiang) kereskedelmi miniszterhelyettes . A miniszterhelyettes elmondása szerint az Új Selyemút kezdeményezés néven is ismert együttműködési program (angolul Belt and Road Initiative, BRI) részvevői között az áruforgalom értéke 2022-ben elérte a 2,07 ezer milliárd […]
Kényszerű távollét A távolról történő munkavégzést a hazai munkáltatók viszonylag ismeretlen lehetőségként kezdték alkalmazni pár évvel ezelőtt. Az alapvetően kényszerből született megoldás összességében pozitív tapasztalatokkal járt, mégis úgy tűnik, nem veszi át teljes egészében a jelenléti munka helyét. A home office fogalma egyáltalán nem újkeletű dolog, hazánkban mégis kevésbé elterjedt, vagy épp tudatosan került munkavégzési […]
Míg tavaly tízből nyolc cégnél volt bérfejlesztés, addig az idei évre tízből hat vállalat kalkulál ezzel. Az előző évi terveknek megfelelően a munkaadók többségénél emeltek fizetést, azonban annak mértéke magasabb lett az év eleji kalkulációhoz képest. A korábban 5 százalékos bérfejlesztéssel számoló vállalatok jellemzően végül magasabb, 6-10 százalékos mértékben emeltek. 2023-ban már kevesebben, de még […]
Napjainkra az álláskeresés egy sokkal bonyolultabb folyamat lett összehasonlítva a 20 évvel ezelőtti állapotokkal. Ez akkor is igaz, ha jelenleg Magyarországon munkaerőhiány van, mivel a munkáltatók továbbra is alaposan megválogatják a jelentkezőket. Természetesen erre fel lehet készülni különböző tréningek segítségével. Mit kapunk egy álláspályázat tréningtől? Vagy egyáltalán hol találhatunk ilyet? Szerencsére a válasz mindkét kérdésre […]
A kínai kereslet kiszámíthatatlan megugrása miatt rekordmagasra nőhet a földgáz ára – figyelmeztetett a földgázpiacról szóló, kedden közzétett jelentésében a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA). Jóllehet a földgáz ára az elmúlt hónapokban érezhetően visszaesett, félő, hogy ez nem sokáig marad így. Kína – a világ legnagyobb fölgázimportőre – fölgáz iránti kereslete a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások eltörlése […]
A Wizz Air légitársaság hétfőn bejelentette, hogy március 14-től felfüggeszti járatait a moldovai fővárosba, Chisinauba. A Wizz Air közleményében a döntést a moldovai légtérrel kapcsolatos biztonsági aggályokkal indokolta. A légitársaság közölte, hogy a kieső járatok ellensúlyozására növeli a moldovai határ közelében található romániai Iasiból induló járatai számát: új járat lesz Iasiból Berlinbe, és nagyobb lesz […]
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden reggel a bankközi piacon hétfő estéhez képest. Az euró jegyzése 378,52 forintra erősödött hét órára a hétfő esti 377,65 forintról. A svájci frank árfolyama 380,31 forintról 381,71 forintra emelkedett, a dollár pedig 356,45 forintról 357,67 forintra drágult. Az euró jegyzése a hétfő esti 1,0593 dollárról 1,0583 dollárra […]
Mindenkinek más jut elsőre eszébe a csigákról. Eső, mondókák, színes rajzok vagy a virágoskertből eltűnő margaréták… Valószínűleg nem szerepel a sorban a szépségápolás, hacsak nem kifejezetten jártas valaki a legizgalmasabb innovációkban. Csiganyál esszencia az egészséges és rugalmas bőrért A skinshop.hu minőségi esszenciái között azonban nem véletlenül találunk 96% csiganyálkát tartalmazó készítményt, amely ráadásul kiváló hidratáló […]
Sokaknak az újdonság erejével hat az a kifejezés, hogy mezítlábas cipő, hiszen nem találkozhatunk ezzel a fogalommal minden sarkon. A cipőboltok kínálata sem dúskál ebben a cipőtípusban, azonban ma már hazánkban is könnyen elérhetőek és előnyeiket mérlegelve mindenképpen érdemes kipróbálni őket, melyet barefoot, mezítlábas, funkcionális vagy minimalista cipőként találhatsz meg. Mik a jellemzői ezeknek a […]
Ha végigsétálunk egy átlagos kertvárosi utcán, azt láthatjuk, hogy nincs két egyforma kerítés. Sem színben, sem formában, sem kialakításban és anyaghasználatban sem. Ez annak köszönhető, hogy ma már rengeteg megoldás közül válogathatunk. Természetesen mindegyiknek megvan a maga előnye, de vannak olyan alapanyagok és technológiák, amelyek kiemelkednek a többi közül. Ide tartozik például a Téglakő® kerítésrendszer […]