2025 március 07
  1. Főoldal
  2. Kategória

AUTÓ


AUTÓ

Budapesten hozza létre regionális központját az MG Motor

Budapesten hozza létre regionális központját az MG Motor, a brit eredetű márka innen koordinálja majd terjeszkedését a kelet- és közép-európai régióban – jelentették be pénteken Budapesten az AMTS – Nemzetközi Automobil és Tuning Show alkalmából tartott bemutatkozó sajtótájékoztatón.

AUTÓ

Jók a számok, mégis feszült a helyzet az autóiparban

Kevésbé rózsás az autóipari helyzete, mint arra a gyártók főbb gazdálkodási mutatói alapján következtetni lehetne – állapítja meg az EY (Ernst & Young) tanácsadó cég a világ 16 legnagyobb autógyárának üzleti adatait vizsgáló, pénteken publikált tanulmánya.

AUTÓ

Elektromos autók gyártásába kezd a szerbiai Fiat, a dolgozók csak külföldön képezhetik magukat

A külföldi továbbképzés vagy felmondás között választhatnak a szerbiai Fiat-gyár dolgozói, miután a gyár elektromos autók gyártását készíti elő, és az anyacég, a Stellantis szerint a dolgozókat ehhez át kell képezni – adta hírül a Telegraf című belgrádi napilap szerdán.

AUTÓ

Hatalmas veszteséget hozott a negyedév a kínai XPeng számára

Több mint kétszeresére nőtt a kínai XPeng elektromos autógyártó negyedéves vesztesége.

AUTÓ

Háromnapos munkahét a Ford egy német gyárában

Beszállítói nehézségek miatt háromnapos munkahetet vezetnek be az egyik legrégebbi németországi autógyárban, a Ford kölni üzemében – írta csütörtökön a Bild című német lap.

AUTÓ

Kevesebb személygépkocsi Készült Csehországban

Éves összehasonlításban 20,3 százalékkal kevesebb, 361 349 személygépkocsit gyártottak az első négy hónapban Csehországban – közölte a cseh autóipari szövetség Prágában.

AUTÓ

16.5 milliárd dolláros EV beruházásról számolt be a Hyundai és a Kia

Szerdán nagyszabású EV törekvésekről számolt be a Hyundai és a Kia, a 16.5 milliárd dolláros beruházás egy új gyár építését is tartalmazza, ami évi 150 ezer elektromos autó legyártására lenne alkalmas.

AUTÓ

Elektromos autótöltőket telepít a Vantage Towers

A Vodafone leányvállalata, a Vantage Towers Magyarország Zrt. az Elektromotive Hungária Kft. együttműködésével első körben országszerte 38 bázisállomáshoz mintegy 60 elektromos töltőállomást telepít a következő egy évben – jelentette be a cég

AUTÓ

Amerikában költi új gyárra milliárdjait a Hyundai

A Hyundai több mint 7 milliárd dollárt költ új autóüzem építésére az Egyesült Államokban.

AUTÓ

Szakadékba zuhant az orosz újautó-piac

Oroszországban igen jelentősen, 78,5 százalékkal, 32 ezer 706-ra zuhant az új autók és haszongépjárművek eladása áprilisban éves összevetésben – közölte az Oroszországban tevékenykedő európai vállalatokat tömörítő szervezet, az AEB autógyártó-bizottsága

1 108 109 110 111 112 146