A Revolut elérhetővé tette eSIM-szolgáltatását, mellyel könnyen elkerülhetők a váratlan roamingdíjak Komoly újítás érkezett A Revolut – a világszerte több mint 40 millió ügyféllel, Magyarországon pedig 1,3 milliós ügyfélkörrel rendelkező pénzügyi szuperapp – az EGT-beli digitális bankok közül az elsők között kínál eSIM-szolgáltatást és nemzetközi mobiladat-csomagot ügyfeleinek. A társaság által forgalmazott eSIM-kártyával az ügyfelek külföldön is vásárolhatnak maguknak […]
Néhány napjuk maradt azoknak, akik még úgy akarják felvenni a 2024-től élő CSOK Pluszt, hogy az igényléskor nem vállalnak gyereket. A kormány által adott átmeneti kedvezményt március 31-ig használhatják ki azok a fiatal házasok, akiknek már 2024-ben született meg a gyermekük, de még az igénylés előtt. Áprilistól a CSOK Pluszhoz az igényléskor mindenképpen új gyermeket […]
Közös pénzügyi felügyeleti együttműködésről kötött megállapodást az MNB és a kínai National Financial Regulatory Administration. A közös munka kiterjed többek között a hatóságok közötti információmegosztásra, kölcsönös segítségnyújtásra és hatékony együttműködésre a pénzügyi felügyelet és a fogyasztóvédelem területén. A megállapodást az MNB felügyeleti és fogyasztóvédelmi alelnöke írta alá, aki a China Development Forum-on is felszólalt. Ünnepélyes […]
Az ünnepi szezonok általában mindig erős időszakok a kiskereskedelemben, így a húsvét is. Ez az ünnep azért különösen fontos a kereskedőknek, mert a húsvéti forgalom elég megbízható előrejelzést ad egész évre. Állítják az Auchan szakértői. Ennek pedig most, a vásárlóerő megtartásáért folyó versenyben különös jelentősége van, ezért is készül rá mindenki teljes erőbedobással. A húsvétot […]
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,62 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt. A BUX 11.30 órakor 65 183,85 ponton állt, ami az előző, hétfői záró értékéhez képest 88,13 pontos, 0,14 százalékos emelkedés, a keddi nyitásnál 88,75 ponttal magasabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 4,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi […]
Az energiatanúsítványok alapján az észak-alföldi régióban értékesített ingatlanoknak volt a legmagasabb a szén-dioxid-kibocsátása. A legalacsonyabb a Dél-Dunántúlon és a Közép-Magyarországon tulajdonost váltott lakásoknak. Közölte a 2023 második felében értékesített ingatlanok alapján az Otthon Centrum (OC) az MTI-vel. A tavalyi év második felében az OC hálózatában értékesített ingatlanok alapján a Otthon Centrum Holding Investment Solutions (OCS) […]
Történelmi nap közeleg a magyar-török energetikai együttműködésben április elsején. Ugyanis megkezdődik a földgáz szállítása Törökországból Magyarországra. Közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán. Szijjártó Péter kiemelte, a szerződés értelmében a következő hónapokban 275 millió köbméter földgáz érkezik. Ezzel néhány napon belül Magyarország lesz az első olyan, Törökországgal nem szomszédos ország, ahova Törökország földgázt exportál. […]
A német feldolgozóipari vállalatok márciusban az előző havinál kedvezőbben ítélték meg exportlehetőségeiket a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének havi rendszerességgel végzett felmérése alapján közzétett adatok szerint. Az ifo (ifo Institut – Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e.V.) exportvárakozásokat számszerűsítő hangulatindexe márciusban mínusz 1,4 pontra ugrott a februári mínusz 7,0 pontról. A világkereskedelem várhatóan […]
Nem semmi, ami történik az értékesítésekkel a lakossági állampapír piacon. Egyre inkább többszereplőssé vált a piac.
Az osztrák Erste Group Bank AG-vel kötött 90 millió eurós (mintegy 35 milliárd forintos) hitelszerződést az ingatlanfejlesztő CTP magyarországi logisztikai ingatlanjainak finanszírozására. Közölte az Erste az MTI-vel. Az ügynöki és biztosítéki ügynöki feladatokat a magyarországi Erste látja el, a finanszírozás 7 évre biztosít forrásokat a CTP belföldi leányvállalatainak. A logisztikai és ipari ingatlanokat működtető vállalat […]
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.