Zelenszkij tanácsadója, Mihajlo Podoljak, a Moszkvával való megállapodást az ukrajnai háború befejezéséről pár héttel ezelőtt még az ördöggel kötött megállapodáshoz hasonlította. Az ukrán elnök viszont most bejelentette, hogy az általa összerakott békeformula egyre nagyobb támogatást élvez, sőt a dátumot is megnevezte, amikorra szeretné elérni a háború békés lezárását. Zelenszkij szerint már idén esedékes lehet a […]
1,9 milliárd jen (12,9 millió dollár) befektetési nyereséget könyvelhetett el a Vision Fund technológiai befektetési ágán a vállalat júniusban véget ért első pénzügyi negyedévében, és ezzel ismét nyereséges lett. A SoftBank néhány kínai portfólióvállalatának – köztük a TikTok tulajdonos ByteDance-nek – a nyeresége segített ellensúlyozni más cégek, például az AutoStore és a Symbotic veszteségeit. A […]
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,16 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt. A BUX 11.30 órakor 71 330,23 ponton állt, ami az előző, keddi záró értékéhez képest 1008,4 pontos, 1,43 százalékos emelkedés, a szerdai nyitásnál 18,56 ponttal magasabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 3,8 milliárd forint volt, a vezető részvények ára a Mol kivételével emelkedett […]
Mi magyarok jelenleg a 14. helyen vagyunk, a legjobb helyünk 12. volt. Románia jelenleg a 16., Horvátország a 19. helyen van. ország arany ezüst bronz USA 24 31 31 Kína 22 21 16 Ausztrália 14 12 9 Franciaország 13 16 19 Nagy-Britannia 12 15 19 Koreai Köztársaság 11 8 7 Japán 11 6 12 Olaszország […]
Immáron 30. alkalommal rendezik meg a Sziget fesztivált, ahol 50 helyszínen 1000-nél is több program vár az érdeklődőkre. Olyan fellépők lépnek fel idén, mint Kylie Minogue, Liam Gallagher, Martin Garrix vagy Sam Smith. Aki azonban ellátogat a fesztiválra, az számítson arra, hogy idén is drága az ital és az ételek sem olcsók. A Sziget fesztivál […]
Az elhunyt férfi vitorláspartnerét – egy 64 éves berlini férfit – azzal gyanúsítják, hogy vízbe fojtotta a 71 éves áldozatot egy norvégiai versenyről hazatérőben. A svéd hatóságok azzal gyanúsítanak egy német vitorlázót, hogy egy norvégiai versenyről visszatérőben a svéd partok közelében meggyilkolta vitorlástársát. Egy elhaladó hajóból egy tengeren hányódó embert vettek észre még csütörtökön a […]
Az uniós középmezőnyben helyezkedik el a magyar effektív minimálbér – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint egyes orgánumok előszeretettel tálalják úgy az Eurostat statisztikáit, miszerint a minimálbérek tekintetében Magyarország uniós összehasonlításban az utolsó előtti helyen áll. „Az adatok megfelelő értelmezésének és a teljes kép bemutatásának hiányában szakmaiatlan, nagymértékben eltorzított összevetések […]
Az állatok szállítás során való megfelelő védelme, valamint a szállítási körülmények optimális fenntartása, különösen a nyári hőségben, létfontosságú, ennek biztosítása érdekében a magas hőmérsékletre való tekintettel kiemelt jelentőségű a nyári hónapokban történő élőállat-szállítások folyamatos hatósági vizsgálata, így az ellenőrzések az egész nyár folyamán zajlanak majd – tette közzé a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján. […]
A közösségi média nagy szerepet játszott a bevándorlásellenes zavargások kirobbanásában, amelyek az Egyesült Királyság városait és településeit sújtják. És a fő agitátor Elon Musk sem ül a háttérben. A Tesla vezérigazgatója és az X tulajdonosa vasárnap azt posztolta a platformon, hogy „a polgárháború elkerülhetetlen”, válaszul egy posztra, amely az erőszakos tüntetéseket a „tömeges migráció és […]
Indexemelkedéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon. Kedden a tőzsdék vegyesen, többségében emelkedéssel zártak. Az összeurópai STOXX 600 index 0,29 százalék, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,41 százalék emelkedéssel nyitott. Londonban az FTSE 100 index 0,43 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,59 százalékkal, a CAC 40 index Párizsban 0,34 százalékkal kezdett magasabban. […]