2024 október 05
NEMZETKÖZI PIACOK

Putyin – megnyilatkozott, soha többé nem kell világháborútól tartsunk?

Vladimir Putyin közölte, hogy nincsenek tervei egyetlen NATO-országgal szemben, így nem fogja megtámadni Lengyelországot sem.

BÉT

BörzeZárás 2024 március 28. – Optimistán búcsúzott a héttől a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt 9,9 milliárd forint volt. A vezető részvények árfolyama emelkedett az előző napi záráshoz képest. Czibere Ákos, az Equilor elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a hét utolsó kereskedési napján a budapesti börze felülteljesítő volt az európai piacokhoz képest. A vezető részvények […]

Gazdaság

Nukleáris bolygón ücsörgünk (3.) – Valóban sikertörténet az atomneregia bevezetése?

Világszerte 413 atomreaktor működik (2024 februárjában). Átlagéletkoruk 32 év körül van. Minden ötödik reaktor több mint 40 éve működik. 2022-ben az atomenergia részesedése a kereskedelmi villamosenergia-termelésben 9,8 százalékra esett vissza, ami az elmúlt 40 év legalacsonyabb szintje. Sorozatunk 2. részében a világ első öt legnagyobb atomerőművét mutattuk be. A mostan részben a világ – sorban – 6-10-ig ismert lenagyobb […]

AMERIKA

Javult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban

Javult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban márciusban a Michigani Állami Egyetem havi rendszeres felmérése alapján. Az egyetem honlapján a felmérés csütörtökön publikált végleges adatai szerint márciusban a fogyasztói hangulatindex az előzetes 76,5 pont helyett 2021 júniusa óta a legmagasabbra, 79,4 pontra javult a februári 76,9 pontról. Az index mindkét összetevője, az aktuális helyzet megítélését […]

PRÉMIUM

Alteo – 400 forint osztalékot javasolnak

Az Alteo Nyrt. igazgatósága 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetését javasolja részvényenként a 2023-as év után az április 19-i közgyűlésen – tartalmazza a társaság éves közgyűlésére készült előterjesztés, amelyet pénteken tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A tájékoztatás szerint a részvényesek 7,97 milliárd forint osztalékra számíthatnak, amely közel kétharmada (62,4 százalék) […]

EXTRA

Módosul a nehézgépjárművek forgalomkorlátozása

A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne érvényben. A kamionstopot azonban az éjszakai időszakokban 22 óra és másnap reggel 6 óra között az áruellátás zavartalansága érdekében részlegesen felfüggesztik. A korlátozásban érintett járművek így csak rövidebb ideig nem közlekedhetnek a hazai utakon – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM). Közleményükben […]

AMERIKA

A vártnál jobban növekedett az amerikai gazdaság

Az első becsléseknél kissé nagyobb ütemben nőtt az Egyesült Államok bruttó hazai terméke 2023 negyedik negyedévében a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Economic Analysis (BEA) csütörtökön publikált végleges adatai alapján. A reál bruttó hazai termék (GDP) 2023 negyedik negyedévében évesítve 3,4 százalékkal nőtt a BEA harmadik, azaz végleges kalkulációja szerint. A második […]

MAKRÓ

Állampapír – Hidegzuhany, csökkent népszerű konstrukciók hozama

A húsvéti hosszú hétvége után megvásárolt Egyéves Magyar Állampapír és Kincstéri Takarékjegy kamata már csak 6 százalék lesz, szemben az eddigi 6,5 százalékkal. Számolt be az Economx. Kettő konstrukció érintett Két lakossági állampapír hirdetményei között észlelhető a húsvéti változás. Az ÁKK által hetente kibocsátott két, egyaránt egyéves futamidejű állampapír hozama 6,5-ről 6 százalékra csökken.  Az Egyéves Magyar Állampapír és a Kincstéri […]

NEMZETKÖZI PIACOK

Lezárta a szerb piac egyik főszereplőjének felvásárlását a Waberer’s

Sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplője, az MD International többségi részesedésének felvásárlását a Waberer’s csoport – tájékoztatta a társaság csütörtökön az MTI-t. Az MDI jól illeszkedik a magyar logisztikai vállalat portfóliójába, és hatékonyan támogatja a Waberer’s stratégiai célját, hogy a régió első számú komplex logisztikai szolgáltatójává váljon – hangsúlyozták. A tavaly októberben bejelentett […]

Egyéb

Címkenyomtatás gazdaságosan? Lehetséges!

Akadnak olyan vállalkozások, akiknek csupán szezonális jelleggel van szüksége címkék nyomtatására, egy címkenyomtató fenntartása teljesen felesleges volna számukra amellett, hogy már alapvetően a gép beszerzése sem volna egy gazdaságos döntés.  Sőt, akkor sem éri meg címkenyomtatóba fektetni, ha időnként speciális igények merülnek fel, hiszen egy különlegesebb tudással bíró nyomtató nem fogja így behozni az árát. […]

1 366 367 368 369 370 15 124