2024 október 05
PRÉMIUM

Nem fizet osztalékot az AutoWallis

Az AutoWallis Nyrt. a 2023-ban elért 20 milliárd forintos EBITDA eredménye alapján képződött osztalékalapot az intenzív terjeszkedés finanszírozására fordíthatja. A közlemény szerint az AutoWallis Igazgatósága azt javasolta, hogy kerüljön tartalékba az eredmény és azt a további növekedés finanszírozására használják fel. A Wallis csoport által 2024. január 26-án végrehajtott 5,7 milliárd forint összegű készpénzes tőkeemeléssel együtt. […]

AUTÓ

Ford – elhalasztják két elektromos modell piaci bevezetését

Az amerikai Ford autógyártó az elégtelen kereslet miatt elhalasztja két elektromos modelljének piaci bevezetését. A Ford csütörtöki bejelentése szerint 2027-ben kerül a piacra az eredetileg 2025-re tervezett, három üléssoros SUV, amelyet a kanadai Oakville-ben gyártottak volna. Az elektromos (EV) pickup következő generációját pedig 2025 helyett 2026-tól szállítják majd. A Ford viszont nagyobb hangsúlyt kíván helyezni […]

EURÓPA

Reggeli Tükör 2024 április 5. – Egy százalékot meghaladó mínusz Európában

Jelentős, egy százalékot felülmúló gyengüléssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken, a hét utolsó kereskedési napján. A londoni FTSE100 index 1,05 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 1,19, százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 1,23 százalékkal csökkent a kereskedés kezdetén. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 index 1,24 százalék gyengülést jelzett nyitáskor. Az európai tőzsdenyitáskor […]

EURÓPA

Megemelkedtek az új megrendelések a német feldolgozóiparban

A januári esés után februárban nőttek a német feldolgozóipar új megrendelései a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken közölt adatai szerint. Februárban az előző havihoz képest naptári és szezonális kiigazítással 0,2 százalékkal nőttek a feldolgozóipar új megrendelései a januári 11,4 százalékos esést követőem. Az elemzői várakozások átlagában nagyobb, 0,6 százalékos növekedés szerepelt februárra. A feldolgozóipar […]

TECH

Szárnyal a Samsung Electronics

A Samsung Electronics azzal számol, hogy az első negyedévben közel a tízszeresével nőtt a működési nyeresége éves összevetésben, miután a félvezetők árának az emelkedésére megugrott a cég bevétele az egy évvel korábbi alacsony bázishoz képest, amikor a chipek iránti kereslet jelentősen visszaesett. A világ vezető memóriachip- és okostelefon-gyártója pénteken közölte, hogy a működési nyeresége mintegy […]

Gazdaság

Úgy nőtt az ipari termelés, hogy csökkent

2024 februárjában az ipari termelés volumene 1,8, munkanaphatástól megtisztítva 1,4%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2024 januárjához mérten 3,5%-kal emelkedett. Az ipari termelés volumenindexe (%) Időszak Kiigazítatlan(nyers) Évkezdettől(nyers) Munkanappal kiigazított Szezonálisan és munkanappal kiigazított,előző hónap = 100,0 előző év azonos időszaka = 100,0 2023. február […]

DEVIZA

Devizapiac – Nem teljesít fényesen a forint

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon. Az euró árfolyama hét órakor 392,28 forintra erősödött a szerda kora esti 390,89 forintról. A svájci frank jegyzése 398 forintról 401,41 forintra emelkedett, a dollár pedig 359,81 forintról 362,28 forintra drágult. Az euró a kora […]

FELTÖREKVŐ PIACOK

Tőzsde – Gyengültek az ázsiai indexek, néhány börze zárva tartott

Gyengültek a vezető ázsiai tőzsdék pénteken. A sanghaji és a tajpeji börzén második napja nem volt kereskedés nemzeti ünnep miatt. A térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei225 indexe 2,03 százalékos csökkenéssel, 39 010 ponton zárt. A részvények szélesebb körét összefogó Topix index 1,22 százalékkal süllyedt. A pénteken már szintén bezárt ausztrál tőzsde irányadó mutatója […]

EURÓPA

Tőzsde – Felemás zárás az európai tőzsdéken

Vegyes kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a csütörtöki kereskedést a vezető európai értékpapírpiacok. Az FTSEurofirst 300 és STOXX 600 összeurópai indexek 0,12 és 0,18 százalékkal zártak magasabban. Az euróövezeti Euro Stoxx 50 index viszont 0,02 százalékkal végzett alacsonyabbal. Londonban az FTSE 100 index 0,47 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX 0,21 százalékos emelkedéssel végzett, a […]

DEVIZA

Devizapiac – Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon. Az eurót este fél hétkor 390,89 forinton jegyezték a kora reggeli 392,67 forint után. A dollár jegyzése 359,81 forintra ment le 362,08 forintról, a svájci franké pedig 398,00 forintra 400,94-ről. Csütörtök esti jegyzésén a forint 0,7 százalékkal áll erősebben […]

1 356 357 358 359 360 15 124