2024 október 02
AMERIKA

Tizenöt hónapja a legtöbb új munkahely jött létre Kanadában

Kanadában az elemzők által vártnál jóval több új munkahely jött létre áprilisban, a munkanélküliségi ráta pedig a várt emelkedés helyett stagnált. A kanadai statisztikai hivatal pénteken ismertetett adatai szerint a munkanélküliségi ráta az elemzők által várt 6,2 százalék helyett a kétéves csúcsot jelentő előző havival megegyezően 6,1 százalék maradt áprilisban is. A kanadai gazdaság az […]

Egyéb

Nem igazán happyk az amerikai fogyasztók hangulat májusban

Az elemzők által vártnál jelentősebben romlott a Michigani Egyetem amerikai fogyasztói hangulatindexe májusban. Az ismertetett előzetes adatok szerint a Michigani Egyetem májusi amerikai fogyasztói hangulatindexe 67,4 pontra, hathavi mélypontra csökkent az áprilisi 77,2 pontról. Az elemzői konszenzusban kevésbé romló mutató, 76,0 pont szerepelt. Az alindexek közül a következő hat hónapra vonatkozó fogyasztói várakozások mutatója az […]

EURÓPA

Addig nem lehet baj, ameddig ennyi sört isznak az emberek

Legalábbis világ legnagyobb sörgyártója, az Anheuser-Busch InBev házatáján, amely a vártnál nagyobb bevétellel és nyereséggel zárta az idei első negyedévet. A belga székhelyű cég beszámolója alapján az első negyedévben a korrigált kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 5,4 százalékkal, 4,987 milliárd dollárra emelkedett. Az első negyedéves bevétel 2,6 százalékkal, 14,55 milliárd dollárra nőtt. Az […]

Gazdaság

Agrometeorológia – Erősödik az aszály az Alföldön és a Tiszántúlon

.Az elmúlt napokban a déli, délnyugati országrészben kellő mennyiségű esőhöz jutottak a fejlődés kezdeti szakaszában járó napraforgó- és kukoricaállományok, ugyanakkor az Alföld és a Tiszántúl középső tájain fokozódott az aszály – írta a HungaroMet Zrt. agrometeorológiai elemzésében. Azt írták: az elmúlt tíz illetve harminc nap csapadékösszege az ország jelentős részén elmarad a sokévi átlagtól. Nagy […]

Gazdaság

Erős évkezdés Vitesco Technologies-nál

A Debrecenben is termelőbázissal rendelkező Vitesco Technologies növekvő működési eredménnyel zárta az első negyedévet – derült ki a vállalat közleményéből. A Vitesco Technologies által közzétett adatok alapján az első negyedévben a korrigált kamatfizetés és adózás előtti eredmény (EBIT) 33,0 millió euróra emelkedett az előző év azonos időszakában jegyzett 30,8 millió euróról. A korrigált EBIT-margin 1,7 […]

EURÓPA

Gyengélkedett az olasz ipar

Márciusban havi és éves összevetésben egyaránt csökkent az olasz ipari termelés az olasz statisztikai hivatal, az Istat pénteken közzétett adatai szerint. A naptárhatástól megtisztított olaszországi ipari termelés márciusban 3,5 százalékkal csökkent éves összehasonlításban a februári 3,3 százalékos visszaesést követően. Márciusban már a 14. egymást követő hónapban csökkent az ipari termelés Olaszországban. A szezonálisan kiigazított ipari […]

Egyéb

Visszacsúszott a cseh munkanélküliség

Áprilisban 3,7 százalékra csökkent a munkanélküliség Csehországban a márciusi 3,9 százalékról – közölte a cseh munkaügyi hivatal pénteken Prágában. A munkanélküliség áprilisi csökkenését elsősorban a tavaszi szezonmunkák beindulása befolyásolta. A hónap végén a hivatalok 280 ezer állást kereső személyt tartottak nyilván, havi összehasonlításban 8545-tel kevesebbet. Továbbra is kevesebb a szabad munkahely – április végén 268 […]

EXTRA

Meghosszabbítja ügyfélszolgálatainak nyitvatartását az adóhivatal

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fővárosi és vármegyei központi ügyfélszolgálatai 2024. május 13. és 21. között rendkívüli nyitvatartással várják az ügyfeleket a személyi jövedelemadó bevallás közelgő határideje miatt – közölte az adóhatóság. Ismertetik, hogy a fővárosban (IX. kerület, Vaskapu utca 33-35., XIII. kerület, Dózsa György út 128-130., XIII. kerület, Kresz Géza utca 13-15., XIV. […]

EURÓPA

Gyorsult a brit gazdaság növekedése

A vártnál jóval gyorsabban növekedett a brit gazdaság az idei első negyedévben. A pénteken ismertetett adatok hivatalosan megerősítik azt is, hogy Nagy-Britanniában véget ért a tavalyi év második felében kialakult technikai recesszió. A brit statisztikai hivatal (ONS) első becslése szerint a brit hazai össztermék (GDP) 0,6 százalékkal nőtt 2024 első három hónapjában az előző negyedévvel […]

MAKRÓ

Szép csendben sompolyognak az árak felfelé

2024. áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Márciushoz viszonyítva átlagosan 0,7%-kal emelkedtek az árak, a járműüzemanyagok 3,5%-kal drágultak. 12 hónap alatt, 2023. áprilishoz viszonyítva: 1 hónap alatt, 2024. márciushoz viszonyítva: Fogyasztóiár-indexek, 2024. április (%) Megnevezés Előző hó = 100,0 Előző év azonos hó = 100,0 Fogyasztóiár-index 100,7 103,7 Harmonizált […]

1 284 285 286 287 288 15 118