2025 augusztus 03
EXTRA

Jogot sértett a Magyar Posta

A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) 5 millió forintra bírságolta a Magyar Posta Zrt.-t, mivel a robogó-motorkerékpár tenderen nem volt hajlandó szerződést kötni a legjobb ajánlatot tevő, nyertesnek kihirdetett céggel – a határozat a Közbeszerzési Hatóság honlapján jelent meg.

EXTRA

Üres a zsebünk, de vásároljuk az autókat

Az idén és jövőre is a globális autópiac bővülésére számít a német autóipari szövetség (VDA). A VDA számításai szerint az idén 4 százalékkal növekedhetnek az eladások tavalyhoz képest.

Simor: szűk többség szavazott a csökkentésre

A monetáris tanács előtt a 6,75 százalékos alapkamat tartására és 0,25 százalékpontos csökkentésére vonatkozó javaslat volt. A szűk többség arra utal, hogy a tanács 4:3 arányban szavazott a kamatcsökkentésről, akárcsak a múlt hónapban. Az MNB elnöke elmondta, hogy az infláció tartósan a 3,0 százalékos középtávú cél fölött maradhat. A jegybank stábja által készített előrejelzést ismertetve jelezte: az idén […]

Örökbefogadó nap az ebtelepen

Örökbefogadó napot tart szombaton a fővárosi Illatos úti ebtelep a zsúfoltság csökkentése érdekében, illetve hogy felhívják a figyelmet a hamarosan hatályba lépő módosított kormányrendeletre.

Pluszba kapaszkodott Európa

A nyugat-európai értéktőzsdék kedden zárásra fellendültek, egésznapi visszaesés után. A kereskedés utolsó percében a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 0,41 százalékkal, a frankfurti DAX-30 0,10 százalékkal, a párizsi CAC-40 0,42 százalékkal volt a hétfői záró fölött.

Belügyminiszteri rendelettervezet a kéményseprésről

Az olaj-, fa-, illetve széntüzelésű fűtési eszközök kéményeit évente kétszer, a gáztüzelésűekét évente egyszer kell ellenőriznie, tisztítania a kéményseprőnek – egyebek mellett ezt tartalmazza az a belügyminiszteri rendelettervezet, amely a kormány honlapján jelent meg.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.