Az OECD főtitkára szerint az Európai Központi Banknak (EKB) korlátlan kötvényvásárlással kellene támogatnia az euróövezet nehezen küszködő országait, és egyetlen tagországnak sem kellene elhagynia az euróövezetet.
Kettőszázhuszonkét millió dollárjába (csaknem 51 milliárd forintjába)kerülhettek tavaly Kanadának a „színlelt” magyar menekültek – közölte a hét végén a honlapján a Kanadai Kormányközi Konferencia Titkársága.

Mindennek megvan a maga ideje, sőt, a maga napja: hétfőnként lehet a legolcsóbban kamerát venni, kedden a legérdemesebb étterembe menni – állítja a Which?

Az Európai Unión kívül élő magánszemélyektől érkező, 45 eurót meghaladó értékű küldemények után adót és vámot kell fizetni, az ajándékozás ténye pedig nem ad mentességet ez alól – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője.

Folyamatosan halad a közösségi közlekedés átalakítása – jelentette ki Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára az MTI érdeklődésére.

A vezető részvények vegyesen teljesítettek az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsdén, a forgalom továbbra is nyáriasan alacsony volt, nem érte el az egy héttel korábbit sem.