2024 június 21
EXTRA

Csökkent az euróövezet és az EU termelői árindexe

Júniusban csökkentek a termelői árak az euróövezetben és az Európai Unióban – közölte csütörtökön az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

EXTRA

Megjelent a Windows 8

Mintegy 14 hónappal a tervek első bemutatása után kereskedelmi értékesítésre kész állapotba került a Windows 8 operációs rendszer – jelentette be a Microsoft.

Negatívban a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 18,25 pontos nyitás után kissé gyengült csütörtökön délelőtt.

Leépít és átszervezi tevékenységét a veszteséges Sharp

A Sharp japán szórakoztató elektronikai konszern a televízió-üzletág romló eredménye miatt előrehozott nyugdíjazással bel- és külföldön mintegy 9 százalékkal, 5 ezer fővel csökkenti alkalmazottainak számát a folyó pénzügyi évben.

A végzős mérnökök 38 százaléka külföldre menne

A Budapesti Műszaki Egyetem végzős hallgatóinak 38 százaléka dolgozna szívesebben külföldön, mint Magyarországon, 13 százalék pedig már konkrétan meg is szervezte külföldi munkavállalását – derül ki a Telenor Magyarország Zrt. nem reprezentatív felméréséből, amelyet az egyetem 103 végzőse körében készíttetett.

Növelte forgalmát és nyereségét a Suzuki

Belföldi eladásai növekedésének és költségcsökkentési programjának köszönhetően növelte bevételét és nyereségét a folyó pénzügyi év első negyedében a Suzuki Motor Corp. autógyártó vállalat.

1 14 848 14 849 14 850 14 851 14 852 14 906