2025 május 31
EXTRA

IMF: nem tragikus a helyzet

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) arra számít, hogy idén lényegében stagnálni fog a magyar gazdaság – mondta Iryna Ivaschenko, az IMF budapesti képviseletének vezetője egy konferencián kedden.

EXTRA

Már Kína is tiltakozik

Kína „határozott ellenzését” fejezte ki az észak-koreai atomrobbantással kapcsolatban.

EXTRA

Januárban 1,34 százalék volt az infláció

Januárban 1,34 százalék volt az infláció Romániában az előző hónaphoz képest – közölte kedden a román országos statisztikai intézet.

EXTRA

NAV: kedden kell először katát fizetni

Február 12. az első fizetési határidő a kisadózók számára.

EXTRA

Ezreket bocsát el a Barclays

A Barclays 3700 alkalmazottjától válik meg, és évi 1,7 milliárd fonttal csökkenti költségeit – közölte kedden a brit multinacionális bank vezérigazgatója.

EXTRA

Bejött az adóreform

Tíz újabb tartomány és város jelezte Kínában részvételi szándékát a tavaly óta kísérleti jelleggel már 12 régióban működő adóreform-programban, melyet a gazdasági szerkezetátalakítás fontos részének tartanak – írja pénzügyminisztériumi forrásokra hivatkozva a Shanghai Daily napilap.

EXTRA

Film készül a Backstreet Boysról

A Backstreet Boys rajongók örülhetnek, mert a kedvenceik karrierjéről film készül.

EXTRA

Rihanna köszönetet mondott rajongóinak

A szupersztár Rihanna illedelmesen köszönetet mondott a rajongóinak a 7. Grammy-díjáért.

EXTRA

Módosították a költségvetést

Módosította az idei évi költségvetést az E.ON gáz üzletágának megvásárlásával összefüggésben az Országgyűlés a tavaszi ülésszak második ülésnapján.

EXTRA

Alig olvasnak könyvet a fiatalok

Ritkán kerül a fiatalok kezébe könyv: mindössze 7 százalékuk olvas naponta, további 16 százalékuk heti rendszerességgel.