Az irányadó mutatók minimális gyengülésével kezdődött a kereskedés pénteken a New York-i értéktőzsdén, ahol csütörtökön egy százalékot meghaladó mínuszban zártak a börzemutatók.
Pénteken kezdetben erősödött, majd kora délután gyengülni kezdett a forint. Az euró 315 forint feletti árfolyamot is érintett.
Az Egyesült Államokban februárban csökkentek a termelői árak havi összevetésben.
Jelentős veszteségen álltak a moszkvai tőzsdemutatók és kétéves csúcsra ugrott az orosz CDS-árazás pénteken a vasárnapi krími választással és annak következményeivel kapcsolatos bizonytalanságok és az Oroszországgal szemben bevezetni tervezett nyugati szankciók miatt.
Magyarországon a cégek 6,5 százaléka szűnt meg tavaly, ami a környező országokhoz viszonyítva sok, csak Szlovéniában és Szlovákiában töröltek több vállalkozást – áll a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzésében.
Februárban tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) honlapján közzétett legfrissebb adatok szerint: a februári zárónapon a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat regiszterében 443 600 álláskereső szerepelt, így az előző év azonos hónapjához képest 34,4 százalékkal, 233 ezerrel csökkent az állás nélkül lévők száma.
A hétvégi krími népszavazás és a hajnali ázsiai esés megborította a főbb börzéket, fontos szintekhez értek az indexek, hétfőn fordulhanak a piacok, jelen szituációban érdemes lehet egyedi vállalati részvényekben gondolkodni, ilyen például a Lufthansa papírja.
A Raiffeisen Internationalt nem ijesztik meg az ukrajnai, oroszországi fejlemények, a pénzintézet folytatni kívánja működését a régióban, így Magyarországon is – nyilatkozta az osztrák bank vezető tőkepiaci és kelet-európai stratégája az alapblog.hu-nak.
A Pályázati Projektmenedzserek és Tanácsadók Országos Szövetsége (PÁTOSZ) szerint az utóbbi időben egyre gyakrabban próbálják magukat "pályázatírónak" nevező csalók megtéveszteni a vállalkozásokat.