Kínaiak az állami tulajdonú UnionPay által kibocsátott bankkártyáikon keresztül évente dollármilliárdokat visznek ki illegálisan – a kínai napi limiteket áthágva – külföldre, mindenekelőtt a korábbi portugál gyarmat Makaó szerencsejáték-központjába. A pekingi hatóságok taktikai okokból mégis szemet hunynak efelett.
A szálló por koncentrációja szombaton – immáron ötödik napja – meghaladta Párizsban és környékén a riasztási küszöbértéket.
Dollármilliárdokat vonnak ki nyugati bankokból az amerikai pénzügyi szankcióktól tartó orosz cégek – írta banki forrásokat idézve a szombati Financial Times.
A hivatalos inflációs ráta több mint kétszeresével, 4 %-kal emelkednek a bérek a Budapest Airportnál májustól. A repülőtér üzemeltetője a cégcsoporton belül további intézkedésként a legalacsonyabb jövedelmi kategóriákban további fél százalékot költ bérfelzárkóztatásra, ez számos munkavállalónál akár 10 %-ot meghaladó emelést is jelent.
A Bundesbank aranytartalékának csak egy kis részét tartja odahaza, de egy múlt év elején hozott döntés szerint hat év alatt a teljes nemesfém-tartalék közel a fele Németországba kerül.
2013 szeptemberében és decemberében is elvégezte az apróhirdetési online oldalak piacának átfogó felmérését az Ipsos. A kutatás a hagyományos átkattintás alapú látogatottságmérési adatokon túl a weboldalak felhasználók általi használhatóságára, a hirdetési site-ok hatékonyságának feltérképezésére koncentrált.
A közigazgatási és igazságügyi miniszter 7 ezer forintban határozta meg a hitelbiztosítéki nyilvántartásba történő bejegyzés költségét – a rendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
„A munka világa a kétoldalú megállapodások tükrében” elnevezésű projektjének keretében már online tanácsadói felülettel is segíti az új Munka Törvénykönyvének értelmezését a legnagyobb hazai munkaadói szervezet, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ).
Sikeresnek tartja az új formában, kizárólag szakmai látogatók számára, a nyilvánosság kizárásával megrendezett számítástechnikai seregszemlét, a hannoveri CeBIT kiállítást és vásárt a szervező Deutsche Messe.
Magyarország vonzó befektetési helyszín: a jó képzettségű munkaerő, az infrastrukturális és logisztikai adottságok, valamint a pozitív befektetői és üzleti környezet is szerepet játszott abban, hogy a Procter&Gamble (P&G) új magyarországi beruházás mellett döntött – mondta Julio Nemeth, a P&G nemzetközi termékellátási hálózatának igazgatója.