Enyhe csökkenéssel kezdhetik a hetet a főbb európai értéktőzsdék vezető indexei.
A jövőben a vásárló közvetlenül a gyártóval vagy a kereskedővel szemben is érvényesítheti a szavatossági jogát, köszönhetően a 2014. március 15-én hatályba lépő új Polgári Törvénykönyvnek, amely bevezeti a termékszavatosság intézményét.
Gyengült a forint hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a bankközi kereskedésben.
Moszkva a helyzet és a reakciók rövid tanulmányozása után, várhatóan egy hónapon belül annektálja a Krím-félszigetet – jósolták a krími népszavazást értékelő hétfő hajnali előrejelzésükben londoni stratégiai elemzők.
Pert indított a David Gerincklinika Zrt. a Miniszterelnökség ellen, mert úgy véli, hogy jogellenesen veszített el egy pályázatot, és emiatt elesett egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatástól – tette közzé a cég tulajdonosa, a Plotinus Nyrt. a Budapest Értéktőzsde honlapján vasárnap.
Jogellenesnek minősítették vasárnap uniós csúcsvezetők az Ukrajnához tartozó Krím félsziget jövőbeli jogállásáról a helyi oroszbarát vezetés által kiírt népszavazást, és egyúttal jelezték: az EU-országok külügyminiszterei hétfőn további intézkedésekről döntenek.
Ha Skócia a függetlenségre voksol a szeptemberi népszavazáson, búcsút mondhat a fontnak – közölte vasárnap a brit pénzügyminiszter.
Angol vagy német nyelvtudás, valamint aktív érdeklődés – ezek birtokában gyakorlatilag garantált a külföldi ösztöndíj a Mathias Corvinus Collegium (MCC) felsőoktatási szakmai műhely friss felmérése szerint. A képzési terület és a külföldi tanulmányok között ugyanakkor nincs szoros összefüggés, a közgazdászok lényegében ugyanolyan arányban jutnak ki, mint például a bölcsészek. Az elhatározásnál komoly motiváció lehet, hogy akár a harmadával is többet kereshetnek azok, akik külföldön tanultak.
A jelenlegihez képest inkább piac- és bankbarát politikát jósol a választások utáni időszakra Magyarország egyik legelismertebb pénzügyi megfigyelője, Benoit Anne. Amíg nem válik bizonyítottan bankbaráttá a magyar politika, addig nem várható komoly gazdasági növekedés Magyarországon – nyilatkozta Demetrious Efstathious, a londoni Standard Bank Közép-Európa stratégája.
A Donau Chemie AG árbevétele 2013-ban 292 millió euró (több mint 91 milliárd forint) volt, amelynek 61 százaléka az exportpiacokról származott – mondta Paul Schaller, a társaság magyar leányvállalata, a Donauchem Kft. ügyvezető igazgatója.