Több mint 2 milliárd euróval kevesebbet exportált Németország Ukrajnába és Oroszországba az első negyedévben – derül ki a Kelet-Európai Közgazdasági Kapcsolatok Bizottságának felméréséből.
A Gazprom figyelemmel kíséri a földgáz fordított irányú szállítását Ukrajnának, és korlátozásokat vezethet be azon európai cégek esetében, amelyek ebben részt vesznek – közölte az orosz állami energetikai cég vezérigazgatója az éves részvényesi közgyűlést követő pénteki tájékoztatón, Moszkvában.
Az elemzők szerint a devizahitelekről szóló, a kormány által az Országgyűlésnek pénteken benyújtott törvényjavaslat nagyobb terhet ró majd a bankokra, mint azt korábban várták.
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben péntek estére a délutáni jegyzésekhez viszonyítva a bankközi piacon.
Tavaly 1,1 százalékkal nőtt az észak-koreai gazdaság az előző évi 1,3 százalékkal szemben – becsli pénteken közzétett jelentésében a dél-koreai jegybank (BOK).
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,09 százalékkal emelkedett, 1371,63 ponton végzett pénteken, 4,20 százalékkal az év végi értéke fölött. Tízheti emelkedés után először volt heti vesztesége, 1,67 százalékos, miután ebben a hónapban korábban többször is hat és félévi csúcsot döntött.
Idén ősztől jöhet a jövedelemarányos törlesztőrészlet szabályozás, amely szerint a hiteltörlesztésre fordított havi összeg nem lehet magasabb a NAV által igazolt jövedelem bizonyos százalékánál. Így van egy olyan réteg, akinek haladéktalanul intézkednie kell – állapítja meg a Duna House.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 218,37 pontos, 1,18 százalékos emelkedéssel, 18 729,39 ponton zárt pénteken.
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a génmódosított szervezetekre (GMO) vonatkozó jelenlegi uniós szabályozás semmiképpen ne módosuljon Magyarország számára kedvezőtlen, enyhébb irányba. A szaktárca eddig is és a jövőben is a leghatározottabban fogja képviselni a magyar mezőgazdaság GMO-mentességének megőrzését, mint alapelvet – közölte a minisztérium.
A Renault-Nissan autóipari konszern véglegesítette többségi tulajdonosi ellenőrzését az orosz AvtoVAZ felett – idézi az Automotive News Europe hírportál a Reuters hírügynökség értesülését.