2024 március 29

Új csúcsok az iráni olajexportban – számtalan tényezőre kell figyelni

Az iráni olajexport az év utolsó két hónapjában rekordmennyiséget ért el, annak ellenére, hogy nincs nukleáris megegyezés. Ezen felül az idei évet is erőteljesen kezdte a szankciók ellenére, jelentős mennyiséget szállítva Kínába és Venezuelába. Teherán olajexportja eléggé korlátozott volt azóta, hogy Donald Trump volt elnök kilépett a megállapodásból és szankciókat vezetett be az olajexportra, korlátozva ezzel az iráni kormány bevételeit. Joe Biden megpróbálta újjáéleszteni a nukleáris megállapodást. A tárgyalások elakadása és a kedvezményes orosz nyersolajkínálat ellenére is jelentős növekedést láthattunk a szállított mennyiségben.

(www.shutterstock.com)

Mi történik a fekete arany piacán – volatilis évre lehet számtani

Szükség is van a nagyobb kínálatra, hiszen idén egyre erősebb kínai kereslettel lehet számolni, amint az ország fel tud állni a jelenlegi káoszból. A korlátozások enyhítése magában jelentős lépés volt a vezetőségtől, most azonban meg kell birkózniuk a 3 évnyi bezártság következményeivel.

Ezen felül az orosz olajexport újabb szankciói lépnek életbe február 5-én. December 5. óta az unió országainak tilos tengeri szállítású orosz olajat importálnia. Ez februárban már a félig feldolgozott termékekre, így a fűtőolaj-, és gázolajalapanyagok tengeri behozatalára is vonatkozni fog. Ez tehát a bikák malmára hajtaná a vizet, és bevezetése után a piac, különösen a gázolajé jelentős mértékben szűkülhet.

Aztán ott van a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete, amely annak ellenére, hogy ragaszkodik ahhoz, hogy nem céloz meg egy adott árfolyamszintet, egy ideje elég láthatóan jelzi, hogy a 90-100 dolláros olajárakat preferálja. Mindent figyelembe véve egy recesszió az S&P Global szerint akár 70 dollárra is lecsökkentheti az árfolyamot. A Pioneer Natural Resources vezérigazgatója, Scott Sheffield szerint azonban a szaúdiak nem fogják hagyni, hogy a Brent árfolyam 75 dollár körül mozogjon.

Összefoglalva a kínai nyitás, valamint az orosz olajra és termékekre vonatkozó tilalmak az olajpiacok bullish támogatói, míg a kamatlábemelések, a gazdasági tevékenység és a fogyasztói kiadások lassulása a fejlett piacokon erőteljes korlátként szolgál az árak emelkedésében.

Forrás: investing.com; oilprice.com

Címlapkép: Shutterstock