2024 december 21

Hihetetlen alku: Az orosz gáz még olcsóbban érkezik Magyarországra – így folytatódik a rezsicsökkentés

Kiegészítő kereskedelmi szerződést írt alá a magyar MVM és az orosz Gazprom vállalat, aminek köszönhetően továbbra is versenyképes áron érkezik majd az orosz földgáz Magyarországra – közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, a magyar kormánynak az a feladata és kötelessége, hogy az ország energiaellátása egyrészt hosszú távon biztonságban legyen, másrészt pedig ez olyan versenyképes áron történjen, amely lehetővé teszi a rezsicsökkentés eredményének fenntartását. A földgázellátás esetében erre a két szempontra a garancia Magyarország és Oroszország, illetve Magyarország és a Gazprom korrekt együttműködése – tette hozzá. A tárcavezető azt írta, az ellátás biztonságát a 2021-ben 15 évre megkötött hosszú távú szerződés, az árak versenyképességét pedig azok a folyamatosan megkötött kiegészítő kereskedelmi szerződések jelentik, melyek csökkentik a megvásárolt földgáz árát. Ennek a gyakorlatnak köszönhetően idén versenyképes áron 6,7 milliárd köbméter orosz eredetű földgáz érkezik Magyarországra – tudatta. Csütörtökön az MVM és a Gazprom megállapodást írt alá ennek, a Magyarország számára kedvező gyakorlatnak a fenntartására – tájékoztatott közösségi oldalán Szijjártó Péter.