2024 április 20

Elkezdődött az aranyláz – a 2000 dollár sem kihívás?

Mozgalmas héten vannak túl az aranybefektetők, az eredményeknek viszont nagyon örülhetnek. A bikák gond nélkül szárnyaltak tovább annak ellenére, hogy egyes elemzők kétségbe vonták az erejüket. Bár egész héten szép eredményt láthattunk tőlük, igazán az utolsó napon indultak be a történések. Az elmúlt héten szerzett 120 dolláros profitnak több, mint fele az utolsó kereskedési naphoz köthető. A bankválság miatt nagy az aggodalom a piacokon, ami azt jelenti, hogy egyre többen fordulnak az olyan biztonságos menedékek felé mint az arany. Nagy félelemmel vágtunk bele a hétvégébe. Teszteljük a korábbi magasságokat tehát ez azt sugallja, hogy talán a 2000-es szint lehet a következő nagy kihívás. A pénteki nap folyamán iszonyatosan közel kerültünk a kritikus ellenálláshoz, azonban a piacok addigra bezártak. Most azonban új hét kezdődött, új lehetőségekkel. A mindenkit foglalkoztató kérdés, hogy várható-e ezen a héten egy kisebb korrekció a 2000 dollár közelében, vagy az aranybikák fáradhatalan ereje ezt az ellenállást is gond nélkül szakítja majd át. A legpontosabb előrejelzéshez több faktorra is oda kell figyelnünk.

Az arany ralijának mozgatórugói

A héten továbbra is nagy jelentősséggel bír majd a Fed kamatdöntése, amelyre szerdán kerül sor. A piac 25 bázispontos emelésre számít, azonban a jelenlegi bankválság és a bizonytalanság közepette lehetséges, hogy a várakozásoktól eltér majd a Fed döntése. Mindenesetre egy 25 bázispontos emelés lassíthatja az eddig tapasztalt mozgásokat, hiszen a nemesfémek egyik legnagyobb ellensége a kamat.

Ha már ellenségről beszélünk meg kell említenünk a dollár index mozgását is, amely az utóbbi időben gyengeséget mutatott. Leereszkedett a 104-es szint alá. A héten erőteljes mozgásokra lehet majd számítani a Fed kamatdöntése körül. Ha erősödik a dollár, az további nzomást helyezhet majd az aranyra.

(www.shutterstock.com)

Lássuk hol van támogatás!

Mivel erős megpróbáltatás van előttünk, és a piaci környezetben is komoly változások várhatók, ezért fontos lesz tudni, hol találhatók a támogatások. Ha a jelenlegi szintről visszahúzódunk, akkor az 1920-as szint valószínűleg olyan terület lesz, ahol egy kis támogatásra lelhetünk. Fontosabb lesz azonban az 1900-as kerek határ megtartása, amely már régebben is jelentős szerepet töltött be.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Forrás: investing.com; fxempire.com

Címlapkép: Shutterstock