2024 április 19

Életmentő rali az ezüst piacán

Az arannyal ellentétben az ezüst napi grafikonján még nem látni tisztán a felfele ívelő elmozdulást, ezért egyre nagyobb az aggodalom. Bár az amerikai munkaerőpiaci adatok bejelentése után az ezüst is jelentős profitra tett szert, ez még nem nevezhető bullish tendenciának. Nagy bajban van a nemesfém és rengeteg erőre lesz szüksége, ha el akarja kerülni a tragédiát. Közel van a kritikus támogatási szinthez, és ez csak növeli a feszültséget. Az utolsó védőbástya szerepét most a 20 dolláros szint tölti be, amely a hét első felében megakadályozta az árfolyam teljes összeomlását.

(www.shutterstock.com)

2023 – a történet folytatódik, ez sem lesz az ezüst éve

A február elején közölt, vártnál jelentősebb mértékben megemelkedett amerikai foglalkoztatottsági adatok után az ezüst elvesztette önmagát. Az árfolyam összedőlt 24,5 dollár közelében, és azóta sem tudott észhez térni. Szerencsére a pénteki adatok adtak némi támogatást. A dollár index gyengülése elhozta a várt negatív korrelációt a piacra, azonban hatása kevésbé látszódott az ezüstnél. Rengeteg kérdés merült fel azzal kapcsolatban is, hogy véget ért-e már a zöldhasú ralija. Egyes elemzők szerint nem úgy néz ki a mostani helyzet, úgyhogy ez még hozhat némi ellenállást a piacra.

Az elemzők szerint ezen a ponton meg kell várnunk, hogy a piacot éri-e eladási nyomás vagy sem. A szakértők arra gyanakodnak, hogy egy rövid távú visszapattanás szemtanúi lehetünk. 21 dollárig tiszta utunk van, azonban jelentős zajra számíthatunk a kerek szám környékén, és nehéz lesz áttörni. Ez a zóna a pénteki kereskedés során már próbára is tette a bikákat. A negatív forgatókönyveket nézve, a 20 dolláros szint áttörése után már nincs megállás 19, majd 18 dollárig. Itt viszont a piac már teljesen szétesne. Nem feltétlenül lesz ez egy könnyű vagy gyors lépés, de nyilvánvaló, hogy továbbra is egyre alacsonyabbra ereszkedünk. Mindaddig, amíg Amerikában a kamatlábak meglehetősen erősnek tűnnek, addig az ezüst ralija korlátozva van. A negatív korrelációk miatt tehát érdemes lesz odafigyelni a kamatlábakra és a zöldhasú értékének ingadozására.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Forrás: fxempire.com

Címlapkép: Shutterstock