Sötét mód ikon
2026 június 10
Megindult a tavaszi vetőmag-verseny

Megindult a tavaszi vetőmag-verseny

A Napi Gazdaság hszerint október közepén a 194 ezer hektárra tervezett ősziárpa-vetés 85, a 118 ezer hektáros tritikálévetés 70 százalékával végeztek a termelők, és a szaktárca adatai szerint a közel 1,1 millió hektárra tervezett búzavetés, október közepén már 42 százalék a földbe került. A búzánál várhatóan elegendő lesz a készleten lévő fémzárolt magyar vetőmag, bár az utóbbi években nem látott kereslet van az egyébként szűkös készletekre – mondta a lapnak Ruthner Szabolcs, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója. Az őszi kalászos vetőmagok ára átlagosan 110 ezer forint körül alakul tonnánként, ez nagyjából a búza drágulásának megfelelő áremelkedést jelent az elmúlt évhez képest. Az legkorábban november közepén derülhet ki, hogy a tavaszi vetésű növények magjából mekkora lesz a hazai, illetve az uniós készlet, hogy szükség lesz-e importra, illetve hogy mennyivel drágul a vetőmag – mondta a szakember, aki szerint az biztos, hogy nem lesz vetőmagbőség, sőt előfordulhat, hogy nem minden termelő jut hozzá a szokásos termékeihez.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.