2024 december 22

Lendületesen kezdte az év végét az ingatlanpiac

Lendületesen kezdte az év végét az ingatlanpiac, és várhatóan a következő hónapokban is élénk marad a forgalom. Közölte a Duna House az MTI-vel.

Az ingatlanközvetítő becslése szerint októberben 10 738 adásvétel zárult le, majdnem 37 százalékkal több, mint 2023-ban ilyenkor. Ezzel idén már most csaknem annyi otthonnak lett új tulajdonosa, mint tavaly összesen. A fordulat a Duna House összesítése alapján nyár végén kezdődhetett, augusztusban ugyanis a tranzakciószám már meghaladta a tavalyit, szeptemberben pedig a tavaly előttit is. Hozzátették, hogy októberben mintegy 117 milliárd forinttal gyarapodhatott a lakáscélú jelzáloghitel-állomány, ami több mint kétszer nagyobb az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A közlemény szerint a piac élénkülésére utal az is, hogy havi összevetésben szintén látszik a növekedés. Októberre az előző hónaphoz képest 10 százalékkal nőtt a tranzakciószám, a jelzáloghitelek összege 3 százalékkal gyarapodott. A Duna House szakértői úgy látják, hogy mind a kereslet, mind a kínálat erős, ezért a lakóingatlanok forgalmában az év végéig is kitarthat a lendület – írták.

Képek forrása: Shutterstock