Rendkívüli Hírek:

2024 február 24

Három banknál már 10 százalék önerővel is kapatunk lakáshitelt

Amikor hitelből vásárol valaki ingatlant, akkor az egyik legfontosabb kérdés az, hogy honnan tudja majd előteremteni a minimálisan elvárt 20 százalék önerőt. Érthető, hiszen ez egy 80 millió forint vételárú ingatlan esetében 16 millió forint saját forrás meglétét feltételezi. A Bankmonitor szakértői szerint ráadásul a bankok nem is feltétlenül elégszenek meg 20 százalékkal, reálisabb 30-50 százalékkal kalkulálni. Van azonban egy lehetőség, amikor 10 százalék önerő is elegendő lehet, ám ez egyelőre csak három hazai banknál elérhető.

A jelzáloghiteleknél általános szabály, hogy a forgalmi érték legfeljebb 80 százalékát hitelezheti meg a bank. A fennmaradó részt saját forrásból kell tudni biztosítani. Ezt az összeget nevezzük önerőnek. Viszont bizonyos feltételek teljesülése esetén akár 90 százalékot is finanszírozhatnak a bankok. Vagyis például egy 80 millió forint vételárú ingatlan megvásárlásához 16 millió forint helyett akár 8 millió forint saját megtakarítás is elegendő lehet.

Kik kaphatnak 10 százalék önerővel lakáshitelt?

32/2014. (IX. 10.) MNB rendelet meghatározott feltételek teljesülése esetén lehetővé teszi, hogy a bankok a forgalmi érték akár 90 százalékáig hitelezzenek egy lakásvásárlást. Ami 10 százalékos önerőt jelent. Ez vonatkozhat a használt és újépítésű lakás megvásárlására. Építésre igényelt hitelekre egyaránt, mint ahogy az új, maximum 3%-os fix kamatú CSOK hitelnél is elérhető a lehetőség. 

Építési hitelek esetében a forgalmi érték alatt természetesen a várható forgalmi érték értendő.

Ehhez azonban meg kell felelni a jogszabályban rögzített személyi feltételeknek:

  • az igénylők (valamennyi az ügyletben szereplő adós és adóstárs annak számít) egyike sem töltötte be a kérelem befogadásakor a 41. életévét és
  • egyikük sem rendelkezett/rendelkezik lakásban 50 százalékot elérő tulajdoni hányaddal. Fontos, hogy 50 százalékos tulajdoni hányad már nem elfogadható!
  • Illetve kizárólag olyan lakástulajdonnal rendelkeztek/rendelkeznek, amely jogszabályon alapuló haszonélvezeti joggal terhelt. Ilyen lehet például egy özvegy házastárs haszonélvezeti joga.

Azt, hogy az igénylő milyen ingatlantulajdonnal rendelkezik, egy 30 napnál nem régebbi ingatlantulajdon fennállásáról szóló hatósági bizonyítvánnyal kell a bank felé igazolni. Ezt díj ellenében a földhivataltól lehet beszerezni. Mivel az igazoláson az ingatlanok címe és helyrajzi száma nem szerepel, erről az igénylőnek nyilatkoznia kell. Ugyancsak nyilatkozni kell arról is, ha valaki korábban rendelkezett lakástulajdonnal.

A Bankmonitor szakértői szerint jelenleg mindössze három banknál, az OTP Banknál, az Erste Banknál és a K&H Banknál lehet meghatározott feltételek teljesítésekor 10 százalékos önerővel lakáshitelt igényelni. Ám a lehetőségek nem mindenütt azonosak. Emiatt célszerű alaposan tájékozódni igénylés előtt. 

Borítókép forrása: Shutterstock