2024 október 06

Emelkedett a GKI konjunktúraindex

A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint márciusban az üzleti világ és a lakosság is kissé kedvezőbb kilátásokról számolt be, mint tette azt februárban. Így a GKI konjunktúraindexe 3 ponttal tudott emelkedni. A cégek foglalkoztatási szándékai nem változtak érdemben, áremelési tervei valamelyest enyhültek. A gazdálkodási környezet kiszámíthatósága nem változott az előző hónaphoz képest.

A GKI konjunktúra index, ami a vállalati és lakossági kilátások összefoglaló mutatója, a februári 3 pontos esés után, márciusban 3 ponttal nőtt. Azaz értéke lényegében visszatért az év eleji szintre. A tárgyhavi javuláshoz a fogyasztók és az üzleti világ azonos mértékben járult hozzá. A GKI üzleti és fogyasztói bizalmi index is 3-3 pontot hízott. Márciusban az iparban és az építőiparban következett be érezhetően kedvező változás (6, illetve 2 pontos emelkedés). Az üzleti szolgáltatók esetében nem változott a kép, míg a kereskedelemben kissé romlott (2 pontos esés).

Így alakult:

Az iparban a teljes rendelésállomány megítélése a februárinál lényegesen nagyobb elégedettséget tükröz. A következő három hónapban várható termelési kilátás is érdemben javult. Ugyanakkor a saját termelésű készletek szintje lényegében nem változott. Az építőiparban a rendelésállomány értékelése érezhetően javult, de a foglalkoztatási várakozások óvatosabbak lettek. A kereskedelemben az előző három hónap üzletmenetével való elégedettség kissé romlott. A készletek is duzzadtak, de a következő három hónapban várható megrendelések értékelése kedvezőbb lett. A szolgáltató ágazatban az előző három hónap üzletmenetének megítélése érdemben javult, de a következő három hónapra vonatkozó forgalmi várakozás, illetve a foglalkoztatási tervek kissé romlottak.

Emelkedett a GKI konjunktúraindex

A vállalkozások foglalkoztatási hajlandósága márciusban sem változott érdemben, a létszám bővítését és csökkentését tervezők aránya nagyjából megegyezik. A derűlátók alkotják a többséget az iparban és az üzleti szolgáltatások területén, míg az építőiparban a borúlátók. Az üzleti szféra összesített áremelési tervei márciusban csökkentek, különösen a kereskedelemben és a szolgáltató szektorban. A gazdálkodási környezet kiszámíthatósága lényegében nem változott.

A GKI fogyasztói bizalmi indexének márciusi emelkedése belesimul a mintegy másfél éve tapasztalható pozitív trendbe. E hónapban a lakosság mind az elmúlt 12 hónapban tapasztalt pénzügyi helyzetét, mind az ország következő 12 havi gazdasági helyzetét javulónak értékelte februárhoz képest. Ugyanakkor a következő 12 hónapra vonatkozó pénzügyi kilátások, illetve a nagy értékű fogyasztási cikkekre elkölthető saját pénz megítélése nem változott. A lakosság inflációs várakozása valamelyest emelkedett, s a munkanélküliek számának várható alakulása tekintetében is némi romlás következett be.

A képen szöveg, képernyőkép, sor, Diagram látható

Automatikusan generált leírás