2024 szeptember 10

Sikeres első fél évet zárt az Erste Bank

Sikeres első fél évet zárt az Erste Bank Magyarországon: a működési eredmény meghaladta a 120 milliárd forintot. Az előző évi 93 milliárd forint után, az adózott eredmény pedig közel 60 százalékkal 74,4 milliárd forintra nőtt.

Ezt jelentette be Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten. Az Erste működési bevételei 2024 első negyedévében a nemzetközi könyviteli szabványok (IFRS) szerint készített kimutatás alapján 24 százalékkal emelkedtek. Kiemelte: az év második felében alacsonyabb nyereséggel számol az Erste. Az idei első fél év teljesítményében nagy szerepe volt a pozitív üzleti folyamatoknak. A tervezettnél magasabb kamatkörnyezetnek, valamint a hitelállomány vártnál kedvezőbb alakulásának. Ezzel szemben a második félévben visszafogottabb nyereségre lehet számítani a reméltnél lassabb gazdasági növekedés, a kamatkörnyezet csökkenése, az extraprofitadó átalakítása, valamint a tranzakciós illeték emelése miatt, jelezte – közölte a távirati iroda.